Egy újabb ok, amiért ne tartsunk kutyákat a házban...

Felhívom minden kedves olvasó figyelmét, hogy a mai blogbejegyzés némely szakasza irritáló hatással lehetnek az idegrendszerre (vagy a gyomorrendszerre?) majd mindenki rájön.
Hol is kezdjem a soha véget nem érő napjaimat Angliában? Esküszöm, ahogyan a bátyám mondta, néha komolyan úgy érzem magamat, mint egy emigráns...néha meg úgy mint a való világban, azzal a különbséggel, hogy én ténylegesen a való világban vagyok, nem keresek annyi pénzt és engem soha nem szavaznak ki....na nem azért írom, mert megint haza akarok menni, de belül az a hiányérzet még mindig ott van, az üresség, a szeretteim hiánya, a kusza gondolatok a fejemben, hogy itt jobban élnek az emberek mint otthon, de ez nem az én kedves utcám, ez nem az enyém...semmisem az enyém...nem kötnek ide azok az emlékek, amelyek megmelengetnék a szívemet...ide csak a sorsfordító emlék köt. Az az emlék, az a júliusi napsütéses első nap, amikor először sétálhattam egy másik országban úgy, hogy tudtam nem holnap, nem a jövő héten, de nem is a jövő hónapban, hanem a következő évben fogok csak hazatérni...miért sorsfordító? Erre a legegyszerűbb válaszolnom, mert megváltoztatta az egész életemet, megváltoztam, felnőttem, tudom értékelni a dolgokat, meg tudok állni a saját lábamon, és ami a legfontosabb folyamatosan és határozottan erőssé teszi a jellememet, ha néha nem bírom tovább a rám nehezedő terhet, akkor nem lépek vissza, csak megállok, pihennek, átgondolom a dolgokat...és tovább járom az utamat újult erővel...persze néha vannak olyan pillanatok, amikor elesem, de akkor az én láthatatlan angyalaim felsegítenek, a barátaim pedig plusz energiával töltenek fel...és már megint a nagy bánatotokra sikerült el kalandoznom és megint csak filozofálnom...hiába van időm tengernyi...
Miután remélhetőleg felcsigáztam a kedveteket, felkeltettem az érdeklődéseteket az első mondatommal, vélemény szerint már nagyon kíváncsiak lehettek, szeretnétek tudni mi történt tegnap...hát vágjunk be úgy in medias res szerűen, mert gondolom nem vagytok ezek után vevőek elolvasni az egész napomat....ugyebár van két ebünk Millie és Patsey, a nyúlvadászkutyák, akik többek között hobbijuknak tekintik a folyamatos bepiszkítást a házba, valamint a kukabúvárkodást...hát ezt történ tegnap, mert ugye van itt egy hülye magyar au pair, aki villámsebeséggel elrohant a suliba a kicsiért, mert a postás feltartottam és elfelejtette becsukni az emeletekre vezető ajtót....és ezt a helyzetet kihasználva a két tanker morgó, felgördült az emeletre (különben egész meglepő, hogy nem estek vissza, én az hittem, hogy elég erős a garvitációs mező a földön) majd berobbantak elsőnek, az előbb említett illetékes szobájába és elfogyasztották az utolsó morzsáit  a kekszének ezek után pedig látogatást tettek a lány fürdőszobájában, ahol számukra a tényállások alapján igen érdekes dolgot találtak. Ugyanis elfogyasztották az elhasznált egészségügyi eszközöket....áááá...nem bírom így folytatni a történetet, mondjuk ki az a két hülye kutya megette a kukából a tamponjaimat!!! Igen kiszimatolták a vérszagot...remek mi....tudom egyszerűen felfoghatatlan és gusztustalan, gyomorforgató, hányingerkeltő, legjobban kiakasztó. Halálra aggódtam magamat, hogy mi lesz a kutyákkal, mert meg lett nekem mondva szásszor, hogy még csak friss kenyeret se, semmilyen ételmaradékot nem adhatok nekik, mert megbetegszenek (amúgy is azok mindig) és nagyon drága az állatorvos....hát körülbelül mint egy színész gyakoroltam a jelenetemet, amíg a fiúk tollaslabdázni (Badminton) mentek, hogyan fogom ezt előadni a szülőknek. Kértem tanácsokat, mindenki, mondjam el mert ha utóbb derül ki rosszabb lesz....hát mit ne mondjak a szívemre hallgattam és ahogyan a szívem is csendben maradt én is...azóta a kutyáknak semmi bajuk, látszólag egészségesek...az biztos mostantól kétszer is megnézem becsuktam-e azt a fucking ajtót...egyébként minden más szuper volt tegnap. Kivéve, hogy a host mamim rám szólt este nyolckor, hogy a barátaiddal beszélgetsz vagy tanulsz, Hóhó mondtam, az a leborult szivarvégét, mi ez....őszintén két legyet ütöttem egy csapásra, mert Katie-vel csevegtem, aki angol, ennélfogva gyakoroltam az angolomat...amúgy igaza van tegnap itt sopánkodtam, hogy átakarok menni a másik osztályba, azért meg tenni is kell. Szóval ma reggel 10:30-12:30-ig angoloztam a fürdők kitakarítása után, azt hiszem mostmár engedélyezhetek magamnak egy pici lazítást vagy nem? A katonák is pihennek a harc előtt, mondjuk és a harc alatt vagyok, tehát nem szabadna megállnom, úgyhogy csak fegyvert cserélek és folytatom a csatámat...amúgy tudom hogy a győzelmem, akkor is egy Trinity nyelvvizsga lesz...azután semmi nem állhat az utamba, hogy éljem az álmaimat...