"Mondottam ember küzdj és bízva bízzál..."

Először is megelégeltem egy bizonyos okok miatt, a másik oldalt, ahol blogoltam, ezért úgy döntöttem, hogy itt fogom folytatni. Természetesen nem törlöm, amíg az au pairkedésem véget nem fog érni, továbbra is elérhető lesz. Ezen az oldalon már csak azért is egyszerűbb, mert itt én is látom, ha a kedves kollégák frissítik a blogokat.
Na de most már mesélek...
A tegnapról...igen tegnap mondhatni egy újabb mély pont következett be az életemben, ennél fogva tovaszárnyalt a keddi mámorban úszom, kifogástalan jókedvem. Ugyebár mint tudjátok, szeptember óta látogatom és igen aktív tanulója vagyok a Grantham College-nak. Célom az volt, hogy a megszerzett bizonyítvánnyal vagyis nyelvvizsgával megkapjam a többlet pontomat az egyetemen....hát nos nem fogom mert az öt kategória közül én a hármasba járok, aminek a bizonyítványa egy alapfokúval egyenértékű, amivel mint tudjuk otthon ki lehet törölni a sejhajunkat....hogy fokozzam a hangulatot a négyes szint egy középfokút- az ötös szint egy felsőfokú nyelvvizsgát adna otthon. Mi a bosszantó, az hogy én már egyáltalán nem érzem alapszintűnek a tudásomat, főleg amikor a többiek nem értik az egyszerű múlt és a folyamatos múlt között a különbséget, amit már ötször átnyálaztunk, a gimiben meg pláne. A másik tényező pedig az volt, hogy ha ezt tudom hamarabb akkor...na de nem tudtam, tehát a jövő héten addig fogok tombolni az igazgatóságin, amíg át nem raknak a másik osztályba. Mert ugye az osztálytársaimnak, hogy itt Angliában kapjanak bevándorló létükre egy állást bőven elegendő, de nekem nem. Tényleg nem akarom magamat fényezni, de érzem hogy több a tudásom, és meg tudom csinálni a másik osztályt is. Mindezekből csak annyit akartam kihozni, hogy tegnap nagyon el voltam kenődve. Nem tudtam miért van az, hogy vannak emberek, akik küzdenek, harcolnak, mindent megtesznek az utolsó erejükig, és mégis mindig elbuknak....erre kerestem választ tegnap. Hála Istennek olyan emberekkel és barátokkal vagyok körülvéve, akik mindig felsegítenek, ha padlót fogtam, úgyhogy küzdök tovább, majd lesz valahogy, mert mindig lesz és mindig volt. Az a kérdés, hogy én mikor kerülök az élet napfényes oldalára, megvitandó. Egyenlőre, próbálok mosolyogni és örülni az életnek, de az is lehet, hogy ez az én keresztem, hordozni örökké a bizonytalanságot. Egy biztos az az ember erős, aki fel tud állni, és nem az aki nem esik el.
Az osztályváltás témáját megvitattuk este is a host családommal, akik szerint is képes vagyok rá. Azt mondták, hogy ők mindenben támogatnak és segítenek.
A nagyobbik fiút randira hívta az egyik osztálytársa, Emilia. Persze kitől kért tanácsot? Hát tőlem, én meg hú...izé...hát menjetek moziba, vagy hívd el ide. Kíváncsi leszek mi fog kisülni az egészből, és ma mennyire boldogan tér haza. Mindenesetre ez a tény is igazolja, hogy a pasikból kiveszett már minden lovagiasság és mindig, minden körülmények között nekünk csajoknak kell kezdeményezni.
Amúgy nagyon elviselhető napom volt. Január 7.-e óta csak jók a fiúk és azt kapom, hogy én milyen szuper vagyok. Tegnap is megkaptam kutyasétáltatást közben, hogy "Ani you are the best" az ilyenekhez még nem vagyok hozzászokva, mert azt is megkaptam tőle az első hónapokban, hogy takarodjak ki a házból. De ez már a múlt, és mivel nem vagyunk időutazok, ezeken nem tudunk változtatni, tehát ami rossz azon tova kell lépni és tanulni kell belőle. Most megint filozófikus hangulatomban vagyok, ez a jelenség pár napja észlelhető rajtam. Valószinüleg ezen tünetek, abból az okból kifolyólag van, hogy mivel tudjátok lementem a térképről dolgozni, nem tudok nagy lelkizésekben kezdeni a barátaimmal, meg csak úgy szimplán zülleni, ezért belekezdtem ebbe a "gondolkodj el az élet minden dolgáról és fejtsd ki anitásan" dologba....szóval azt hiszem majd este visszajövök elmélkedni, mert nemsokára mehetek a kicsiért az iskolába, valamint Millie és Patsey úgy ugatnak az ajtónak, mint a farkasok a teliholdnak, mert beszeretnének jönni a házba, dehogy már a friss levegőn legyenek. Ez jellemző ez a családra...na zárom soraim, aztán majd ha valami egetrengető világösszefüggésre jövök rá, akkor azt az éj folyamán megírom. Megjegyzés továbbra is irigylem egy bizonyos barátom Eleanor H. Porter féle, találjuk meg mindenben a jót hozzáállásunkat, szóval nem azt mondom, hogy megyek eszem egy szendvicset, mert más nincs, hanem azt, hogy megyek enni, mert még van mit és nekem van mit, pedig sok embernek nincs....