Évforduló és végkifejlet

Avagy arról, hol is maradjak, és mi lesz velem.

Kicsit több mint egy hete komolyabban érlelődik bennem ez a bejegyzés, miután kiderült, hogy felvettek az egyetemre. Azelőtt is, már a végső hajrában, az utolsó pillanatokban őrlődött bennem a gondolat.

Hiszen körülbelül másfél hónapnyi intenzív lakáskeresésünk Nottinghamben nem sokra vezetett. Amelyik jó lett volna, olcsó, és az albérletben benne lett volna a rezsi is, hogy ne legyen minden szép és jó, tele volt lehetetlen alakokkal, furcsa feltételekkel stb. vagy csak szimplám sorry mondott és nemet, mert külföldiek vagyunk, és nincs referenciák, hogy béreltünk-e már itt kint szállást. Nekem pláne nincs az au pair referencia nem sokat jelent ilyen esetben, a barátaim meg ugye bár magyaroktól bérlik, az sem lett volna angol embertől jött referencia, ergo elfogadhatatlan.

Így a múlt hétvégén elbeszélgettünk a barátnőmmel. Ő is mondta, lehet, hogy nem véletlen, hogy nem találtunk semmit. Hazaküldött. Hozzátette, ő sem tudja megmondani meddig, bírja. Hiányzik neki, hogy átugorjon a szomszédba, a barátokhoz, a kis falusi boltba, hiányzik neki is minden, még így is, hogy ketten vannak.

Hát igen, nem akarok nagyképű lenni, de azért büszke vagyok, hogy kibírtam egy évet. Bármennyit is nyavalyogtam, csak kibírtam, végig csináltam és itt vagyok. Két nappal a vége előtt.

Na de lássuk a medvét, vagy vágjunk bele a lecsóba, érvek és ellenérvek, mindkét oldal számára.

Anglia:

Nemes egyszerűséggel kijelenthetem, hogy angol buzi vagyok, irodalom, történelem és a kultúra, persze nem a mai, hanem inkább a Jane Austinos időszak rabja vagyok, ami érthető nő vagyok, ki nem szeretett volna akkor élni, idillben egy szép kis angol vidéken, olyan ruhákat hordani, és a korabeli férfiakról álmodozni, verseket küldeni egymásnak, titkosan és halálosan egymásba szeretni.

Ezeket a dolgokat nem igazán találtam meg itt. Ha elmentem egyszer kétszer az éjszakába, inkább más irodalmárok világa tárult elém. Leginkább a 18. és 19- század és a viktoriánus korszak sötét és veszélyes éjszakai élete. Hasonló, mint Dickenstől a Twist Olivérben. Halom számra szült gyerekek, akik az utcán kóvályognak éjszaka, rengeteg erkölcstelen ember, egy csomó szajha, és a férfiak legalja. Ezekből azért megmaradtak dolgok. Csak gondoljunk bele, ha elmegyünk szórakozni, micsoda taplók az angolok. Ahogyan öltöznek, vagy éppen nem öltöznek, és viselkednek az angol lányok, és ahogy ezt kihasználják az angol pasik. Itt én még nem láttam az utcán párokat kézen fogva járni, mert itt nagyon, de nagyon hajaz a dolog, vagyis a párkapcsolatok a szexpartner dologra. Persze ezek a dolgok már nálunk is megtalálhatóak, csak nem ilyen fokon. Gondolok most itt arra, hogy én vidéki vagyok, ott visszafogottabb az élet. Itt is vidéki vagyok és itt nagyon felfokozott a helyzet.

Na ez volt a bevezető, a lényeg amúgy, hogy az angol szépirodalmat majmolom, de ki nem amúgy?

Most már viszont jöjjenek a bajuszkák:

Pozitívumok:

-          köztudottan és érezhetően jobb az élet, még egy külföldinek is, aki ugyan alig keres valamit angol mércével, mégis tud félretenni

-          dolgozol valahol és megcsinálod, azután senki nem köt beléd, nem kell félned és rettegned egy munkahelyen (kivéve ha au pair vagy :P )

-          még ha látszat kedvesség is, de mindenki kedves, a boltban, a postán, az étteremben mindenhol, nincs bennük a „minek szóltál hozzám, miért nem hagysz békén hagy savanyodjak a kis világomban, mert olyan szar az életem” effektus

-          toleránsak, elfogadnak mindenkit úgy, ahogy van, elfogadják a bőrszíned és a vallásod, nem kötnek beléd ez miatt, nem néznek ki a társadalomból

-          a mindenkire szükség van alapon, nem nézik le, ha valaki ablakmosó, vagy takarítónő, hiszen tisztában vannak vele, ezekre a munkákra is szükség van, mindenki nem lehet ügyvéd meg orvos, vagy egyéb zseni öt diplomával

-          sokkal nyugodtabb az élet, nyoma sincs stressznek, idegességnek

-          van lehetőség, alkalom és pénz kikapcsolódni, utazni és feltöltődni, még mi au pairek is kis pénzből sok-sok helyre tudunk elmenni

-          bármit meg tudsz venni, mármint úgy értem megint, hogy van rá lehetőséget, mint nő pláne egyből arra gondolok, hogy kevés pénzből is lehet butikokban (nem Primark!!!) jól öltözni, pláne ha kiárusítás is van. Emellett az élelmiszerboltokban is van minden, persze sajnos nincs túró rudi és mákos kalács, de kipróbálhatunk megannyi nemzet, megannyi ételkülönlegességét

-          sportolnak vagy mindenkinek van hobbija

-          a legfontosabb érv pedig: fejlesztheted az angoltudásodat, ami nem egy apró ok. Nekem a semmiről szinte, lett egy középszintű tudásom úgy érzem. Lehet több is, de alá szoktam becsülni magam, de erre is büszke vagyok, na J ezért is szerettem volna maradni, hogy míg a felső fok a kezemben nem lesz addig nem megyek haza, mert igen tényleg ez a legjobb útja egy nyelv elsajátításának

Amiket utáltam:

- mint au pair a gyereknevelést, ahogyan nevelik vagyis, ahogyan nem. Lehet, hogy csak irigység, de nem jött be ez a mindent a gyerekért dolog, és a gyerek nem értékel semmit az égadta egy világon. Megveszik pénzzel a gyerekeiket, és az életre nem tanítják meg őket.

- az oktatás; sokat olvastam róla, és abban egyetértek, hogy vannak jó dolgok. Például, hogy úgy nevelik a gyereket, hogy tudja értékes, és nem feltétlenül akkor lesz az, ha mindenből ő a csodagyerek, hanem akkor is, ha kedves, segítőkész és udvarias, hiszen egy jó társadalomnak ilyenekre is szüksége van, persze nem belőlük lesz az orvos, de belőlük lesz az autószerelő vagy a fodrász és rájuk is szükség van.

Ami nekem nem jött be, hogy el vannak butítva. Alig tanítanak nekik valamit, én ezt láttam hozzáteszem, ugyebár egyik gyerekem középiskolás, a másik pedig általános iskolás. Nincsenek tisztában a dolgokkal. A tízéves gyerekem már használhat számológépet az iskolában, nem is erőltetik, hogy gondolkodjon.

Egyszerűen nem tanulnak annyit, mint mi, vagy legalábbis amennyit próbáltak nekünk megtanítani. Meséltem a College-ról a tanárom elájult, hogy mi tudjuk ki Shakespeare és nem hitte el, hogy magyraul is el lehet olvasni a műveit.

Mi tanulunk egész Európáról, a történelemről stb. nem tudják, mi miért van, de nem is érdekli őket. Nincs bennük tudásszomj. A fiatalok nem is olvasnak, az csak az idősebb korosztály számára divatos

- vásárlási és pazarlási láz, mert ők megtehetik

- már július végén elkezdődik a karácsonyi legújabb menő cuccok vásárlása. Nagyon nem olyan a karácsony, mint otthon. Utáltam, hogy már december elején fel volt díszítve a fa. Utáltam, hogy kirakták a betlehemet divatból, de az egész lényegét a karácsonynak elfelejtik, mert csak vásárlás és vásárlás, ja és vásárlás. Semmi család és szeretet (csak így nagy szavakban) maximum csak divatból. Ja és utáltam, hogy nincs szaloncukor.

- utáltam ez a fordítva eszünk dolgot. Magyarázom, hogy reggel egyél pár falatot, délben edd meg a műkenyeres szendvicsedet, és még csak egy jó felvágott sincs, azután vacsorára edd tele magad a zacskókból jött zöldségekkel és löncshússal. Legfontosabb pedig, egy nap csak egyszer ehetsz főtt ételt, mert ha nem elhízol

- vagy valaki anorexiás vagy kövér. Persze ezt csak én jegyzem meg mint magyar, hiszen az angolok senkit sem szólnak meg ami jó. Már én sem teszem egyébként ez volt az utolsó alkalom.

- szeretem az állatokat, de ez a kutyasétáltatós, tartsunk a házban egy csomó dögöt és egyéb dolgok egyszerűen az agyamra mentek. Máshol is így van. Mindenki mindig csak kutyát sétáltat

- ha kisüt a nap, akkor kert party van és barbecue, és ha két hétig süt a nap, akkor minden este barbecue van

- fűnyírási mánia

- az ablakokat nem tudod belülről megtisztítani

- mi másmilyen kapcsolót használunk, elvégre mi nem tartozunk Európához szitu

- az előbbi mondat másik fele, ami mindig sokkolt, még a végén kiderül, hogy ez egy külön kontinens wow

- nincs szigetelt ablak és szigetelt falak

- minden angolnál jellemző a ráérek habitus

- tea nélkül vége a világnak

Személyes megjegyzés:

Írtam már százszor, de újra. Olyan dolgokat kaptam itt, amik egész életemben el fognak kísérni. A tarisznyám megtöltődött csupa hasznos dologgal. Megtanultam, hogyan kell élni, hogyan irányítsam az életemet. Megtanultam, hogy soka nem késő semmire, mert az álmok azért vannak, hogy meg legyenek valósítva. Türelmet tanultam, ami nálam nagy szó.

Képes voltam végre minden egyes rossz ellenére értékelni a családomat. Már tudom, nem változtathatok rajtuk, egyszerűen csak el kell fogadnom, és tudom, hogy jobb ember legyek, meg kell azt tennem, amit soha nem tettem meg életemben; lépni feléjük, és lebontani azt a falat, amit ők építettek közénk az érdektelenségükkel.

Talán ez miatt nem voltam soha képes arra, hogy elfogadjam magam, de ez megváltozott. Ez vagyok én, és ha valakinek nem tetszik, akkor elmehet, ez vagyok én a nagy orommal, és a görbe lábaimmal. Már többé nem érdekel, ez csak egy test. Legyőztem minden egyes komplexusomat. Ha az ember szeret valakit, akár barátilag akár mélyebb értelemben, ha rá néz, számára kedves és szép arcot lát, mert a test vonalai már elmosódtak, pontosabban a felállított társadalmi vélemény, hogy ki a szép és ki nem, igen elmosódik, mert az a lényeg, hogy milyenek vagyunk itt bent. Nézzetek meg egy angolt, bármilyen csúnyák is, mindig bátran fényképezik magukat és mosolyognak a világra, nem hiába, a szépség belülről fakad.

A végére szerettem itt lenni. Kezdtem rájönni, hogyan lehet közeledni az angolok felé. Imádtam a cornflakest és a mogyoróvajat. Szerettem ezt a képeslapos dolgot. Szerettem, hogy a postás mindig, hoz egy rakat csomagot, mert itt bármit elszállít a posta. Szerettem, hogy az utcán rám mosolyognak vagy, hogy kutyasétáltatás közben szóba állnak velem. Szerettem charity shopba járni és kincsek után túrni. Szerettem a kandallókat, a tükröket a házban, és hogy nem a falon vannak a fényképek, hanem azokon a fal. Ja és imádtam jégkorcsolyázni.

Ha még egyszer jövök, már tudni fogom kezelni a dolgokat, talán olyan lesz, mint kicsit hazajönni. Lehet, hogy a kedvenc városkámba, Nottinghambe, de valószínűbb, hogy Skóciába megyek majd.

Úgy érzem, egy év után nevezhetem második hazámnak Angliát.

Magyarország

Itt fordítva kezdek

Amit nem szeretek:

-          dolgozzál és rohadj meg, ez megy otthon sajnos, már ha tudsz valahol dolgozni

-          az örökös irigység a másik felé

-          az örökös pesszimizmus és elégedetlenkedés

-          folyamatos megszólás és csúfolódás az emberek körében

-          minden második szó egy beszélgetésben valami káromkodás

-          ha bemegyek valahova és segítséget merek kérni, ha hozzászólok egy alkalmazotthoz, az magában már körülbelül kétszer minimum kinyírt

Az, amit szeretek és a személyes megjegyzés itt egy kalap alá megy. Jobb lesz nektek is, feltéve, ha olvastok. Olvastok, látom, de szűritek a lényeget és ötmondatonként olvastok. Nem szép dolog. Az emberek többsége azért nem értette meg sohasem a kötelező olvasmányokat, mert olvas a könyve fölött, vagy vakon olvas, vagy úgy csinálja, mint, most ti a maratoni bejegyzésem átfutásán, vagyis próbál kulcsszavakat keresni, a lényeget kiszűrni, és túl lenni az egészen. Csak meg tudni mi lett a vége, megkapjátok, mert olyan jó fej vagyok, és roppant, de roppantul élvezem azért, hogy csigázhatom a kedélyeket, de még nem vagyok a mestere a húr további feszítésének.

Meg kell jegyeznem, még egy utolsó kis késleltetés, hogy nem fogok megházasodni. Miért? Mert szerintem hozzámennék valakihez, azután két hónap múlva elválnék, majd rájönnék, hogy hiba volt, megkeresném újból, együtt lennénk, de aztán megint elmennék a fenébe. Nem azt mondanám, hogy döntésképtelen vagyok, csak azt, hogy szeretem megváltoztatni, és itt a pont. A döntés az egy dolog, de cselekedni és érezni más. A jó hír viszont, hogy mi irányítsuk az életünket, és a döntéseinket, az utóbbiért pedig felelősséget kell vállalnunk. Napraforgó természetem sincs, igazából olyan vagyok mint a többi ember, akinek több dolog megfordul az agyában és tervezget, csak én felfedtem, és mostanra megtanultam, hogy ezt nem szabad, már csak azért is, mert minden, mindig törvényszerűen túl sok mindent von maga után, és ettől kell megvédenünk néha saját magunkat.

Szóval én úgy tekintek, hogy tervezgettem. Tervezgettem, hogy maradok.

Most viszont döntöttem. Ez nem terv. Ez tény. El is kezdődik két nap múlva.

Dobpergés………..

Nem jövök vissza.

Haza megyek.

Ha csúszva, ha mászva, ha fél lábbal, ha sírva, ha megint a padlón, meg fogom csinálni az egyetemet, addig vissza sem jövök ide még egy kis kalandra, míg nem lesz a kezemben a bölcsész diplomám.

Ezt akartam mindig. Át gondoltam mindent. A csúcson kell abbahagyni, azon voltam, úgy hagyom itt ezt az egész helyet, hogy sajnálni fogom, talán még könnycseppet is ejtek.

Ezt akartam, és már megtanulhattátok a kis mondásomból, hogy az akarat győz. Ez volt az igazi akarat, ez indított ide is el, hogy majd pénzzel és nyelvtudással hazamenjek, és jöjjön majd az én álom szakom tanulása.

Basszus meg lett minden. Pénz is, úgy, hogy két táskányi cuccot, és múltat hagyok itt, mert néha az embereknek meg kell szabadulni a dolgaitól bárhogyan is sajnálja. Természet rendje, ez a normális. (most arra gondoltam, hogy vásárolgattam én is rendesen ;) )

Meg lett a nyelvvizsga. Pont nem lett meg általa, de igazatok volt. Ez nem ok arra, hogy meneküljek magam elől, hogy nem fogom azt tanulni, amit szeretek. Igen megannyi szakon bent lehettem volna államin, de minek azok nem én lennék. Nem fogok valamit az miatt tanulni, mert menő, vagy mert slágerszak, vagy mert abból fogok meggazdagodni, mert a pénz nem mindent. Boldogságot nem vehetünk pénzzel.

Igen itt jobb az élet, több a pénz, emiatt kevesebb a stressz, de látom a host családomat, nem boldogabbak, mint otthon a családok, annak ellenére, hogy ők megtehetik, elmennek nyaralni. Itt senki sem boldog, a boldogságukat a pénz határozza meg.

Lehet mondani, hogy naiv vagyok, és nem tudok semmit sem az életről, mert még nem tartóztam felelőséggel például, hogy gyereket neveljek, és éhes szájnak kelljen enni adnom. Tényleg nem és ez igaz. Nem tudom, milyen az, amikor emberek azért jönnek ki, mert a családjuk függ ettől. De rengeteg olyan van, aki csak a saját kényelmére marad. Ebben sincs semmi rossz, mindenki azt tesz, amit akar. Maradni akartam, tervezgettem. Azt is tervezgetem, hogy visszajövök, nem egyedül ez tuti, ezt a részét a dolgoknak eldöntöttem, hogy magányos farkas szindrómát többet nem játszok, mert nem vagyok az.

Falka típus vagyok. Egy állati példa. Ezt a kisfarkast, eddig egy csinos kis állatkertben tartották eddig, ahol jó dolga volt, nem kellett félnie a holnaptól, hogy mit eszik, hogy mi lesz, de nem volt itt vele senki, a barátai, a falkája.

Most azt az utat választja, hogy visszamegy haza a vadonba, mert oda tartozik. Ott kilátástalan a jövő, kilátástalan a holnap, de minden, amiből lett, és ahogyan megismerte az életet és megszerette a dolgokat a vadonhoz köti. Kell a szabadság, lehet, hogy az állatkertben békésen, és sokáig élhetne, de ez nem az ő otthona.

Igen ez nem az én otthonom.

Átgondoltam sok mindent. Megéri azt, ha az ember elveszíti a szeretteit? Mert valljuk be kapcsolattartás ide vagy oda, beleértve az internet adta lehetőségeket, az ember ki marad az életükből és azt nem lehet könnyen pótolni. A válasz egyértelműen nem a számomra. Igen itt több a lehetőség több a pénz, de valahogy mégsem jó itt. Miért is nem? Mert hiszek abban, hogy nem véletlenül születünk oda, ahova, és most nem a családi és anyagi háttérre gondolok, abból ki lehet törni, vagy ha rossz volt ki lehet törölni az életedből. A kultúránkat, mindazt, ahogyan átéltünk mindent, a magyarságunknak köszönhetően, ezeket a dolgokat nem.. Lényeg a lényeg itt nem találom meg a gyökereimet. Ahogy mondani szokták, ugyanaz a nap, de itt még nem is úgy süt, a fű sem olyan, minden más, és legbelül ott a hang. Ez nem a tiéd…

Örülök, hogy Angliában tanuja lehettem, a bábeli-torony effektus megdőlésének, de ez nem az én helyem, nem az a hely, ami miatt fel kellene adnom az eddigi életemet. Új ember lettem ez tény, de nem tudom elfelejteni azt, hogy ki voltam, és hogy kik álltak mögöttem.

Abból kell építenem, ami az enyém, meg valljuk be, kinek van kedve úgy élni nap-nap után, hogy a fejéhez az udvarias angolok nem vágják, de éreztetik, hogy nem akarnak itt látni.

Különben is az egész ország nem emigrálhat, és a városomat, a boltokat, az utcákat, a napsütést, az illatokat, az ismerős hangokat nem tudom magammal költöztetni, és ezek nélkül pedig nekem nehéz élni.

Nem szenvedtetem hát magamat, majd visszajövök, ha megkívánja a kaland.

Plusz ok, hogy keresztanya leszek, amivel felelősség is jár, mert nem olyan akarok lenni a kis drága életében, aki ünnepekkor meglátogatja, nagy alkalmakkor meg hozzávág pár aranycuccost. Nem az élete része akarok lenni, és azoknak is akiknek, az voltam, mert az emlékeket, a mosolyokat, és az együtt töltött pillanatokat, semmilyen összeg nem kárpótolná, mert a lelkünkben való ürességet, nem lehet pénzzel betömni, csak ezt sokan elfelejtik.

Befejezem tényleg. Nem egy hét alatt világosodtam meg ennyire, csak erőt vettem magamon, hogy az igazi érzelmeket előhozzam. Rájöttem, hogy amit mondtam és vélekedtem dolgokról az au pair találkozó óta nem változtak, csak elkezdtem jól érezni magam, ettől megrészegülve pedig elfeledni a valódi érzéseket és a célokat. Amit nem szégyellek, ember vagyok.

Na de tényleg befogom.

Boldog vagyok.

Haza megyek és büszke vagyok, hogy egy év van mögöttem.

Pontosan ma vagyok itt egy éve

Megcsináltam.

Ha egy ajtó bezáródik, egy másik csak kinyílik.

Csak most kezdődik igazán az életem egy felnőtt fejjel….

Ez volt az utolsó bejegyzésem. Már írtam, az új életnek új blog jár, ott megtaláltok, majd igyekszem kevésbé idegesítő lenni.

Good bye

Ani kalandja itt véget ért, már csak a hazaútra vár.

Sziasztok!