Mint a borravaló, úgy le vagyok maradva, ahogyan mondani szokták. Most igyekszem pótolni, a hét, vagyis a tavaszi szünet első hetének az eseményeit. Vágjunk bele…
Ugyebár volt egy fergeteges hétfő, ami a legkeményebbnek bizonyult. 8-19:40 percig egyfolytában talpon, azért vacsorázni sikerült leülni szerencsére. Volt ott minden, vasalás, játék a kicsivel, mosogatás kézzel is, mert rengeteg maradt a hétvégéről és nem fért bele a mosogatógépbe. Mosás, megint játék a gyerekkel, ezúttal baseball, ebédkészítés, kutyasétáltatás, majd vacsorafőzés mindenkinek. Utóbbiba nem haltam bele, mert csak tésztát csináltam. Helyesbítek, lehet, hogy bele haltam volna, ha mást agyalok ki, de úgy gondoltam az éles elmémmel, ez meg fog felelni mindenki igényének…amúgy ha mást csináltam volna se haltam volna meg, csak akkor lehet, hogy 20 perccel később sikerült volna leülni. A szülőket ezen az estét láttuk utoljára.
Jött ezek után egy szépséges kedd, amikor gazdagodtam, még egy fiúval, mert az anyja beteg, és mondván, hogy a hülye, au pairnek kötelessége vigyázni a gyerekekre elküldte ide. Este 8 után ment haza, de minden jóban megtalálom a szépet, így legalább tudtam délután szusszanni egyet. Persze ez a társaság sem volt elég a gyereknek, ezért teniszeztem velük.
Majd következett a csodálatos szerda, amikor vendégül láttam Neville Longbottom élő klónját. Első látásra azt gondolja az ember, még ütődöttebb is, de beigazolódott, hogy ne ítélj elsőre. Ugyanis ez a napfényt nem látott gyermek, annál több nevelésben részesült. Udvarias volt és jófej, és imádta a kutyákat, mert mint kiderült az anyukája allergiás, ezért nekik van egy szem halacskájuk, egy kerek akváriumban, amitől be is van golyózva szegényke. Lehet mondani, hogy otthon valószínűleg nem ilyen a gyerek, na erre meg én azt mondom, hogy egy gyerek legalább máshol tudjon viselkedni, társaságban, étteremben stb. de az én fiaim az előbb felsorolt tényezők között még rosszabbul viselkednek, úgy, hogy az embernek, még nekem is ég a fejem, nem tudom, hogy érezhetik magukat hosték. Volt még itt egy kislány is aki, Liverpool mezben érkezett, és bőszen hajtogatta, hogy utálja az Arsenalt, nem lopta be magát a szívembe az tuti. Amúgy, naná, hogy játszottam mind a hárommal, élveztem, de hulla voltam estére. Apropó a szülők késő este jöttek, de jó kislány, vagyis au pair voltam, és főztem nekik is vacsorát. Ezzel letelt a szerda.
Másnap a briliáns csütörtök nevezetű napon, a kicsi elment a „napnemlátta soha a bőrömet”haverjához és este jött haza, ergo igaz, hogy délutánig takarítottam, pici szünetekkel közbeiktatva persze, de egy nyugis napom volt. Végre nem én főztem, égbekiáltó mondtat.
Zártuk a hetet egy fantasztikus péntekkel. Takarítanom nem kellett, mert a briliáns csütörtökön már megcsináltam mindent. Így csak a játék maradt a kicsivel. Teniszeztünk a pályán, majd virágokat gyűjtöttünk, én meg fontam. Harry Pottert néztünk, majd element fogorvoshoz. Közben jött a nagy és gyűltek a nagyobb, bunkóbb kiskamaszok is, plusz 4 fiút értek ez alatt. Volt egy kicsi is, aki mellettem fikázott a kanapén. Csak pizzát kellett csinálnom, újabb eget rengető mondtat. Igen mert itt utálok főzni, ha angol akkor megeszik persze, de azokhoz annyira nem értek csak amit tőlük láttam, és utálom, hogy soha nincs só…
A hét után kezdődött a gyönyörűséges szombat. Amikor is, hogy vigasztaljam magamat, bevágodtam a boltba és vettem étcsokis kekszet, majd egy kisebb vagyont otthagytam két dressért, de olyan szépek, és úgy állnak, mintha rám öntötték volna. Egyszerűen hívogattak, hogy vigyél haza, én meg gondoltam egye fene, egyszer élünk, és nem élhetek mindig a jövőnek, hogy spóroljak mint egy kisnyugdíjas, ahogy a bátyám mondaná. Amúgy nem szoktam a jövőnek élni, csak vannak terveim. Azt meg, hogy egy kisnyugdíjas miért spórol soha nem értettem…élvezze a nyugdíját, nem kell minden bútort kicserélni, mamám is ezt csinálja…ja igen MAMIKÁMNAK BOLDOGAT!!! Igen ezen a gyönyörűséges napon született 76 évvel ezelőtt.
A fénypont pedig, a Gadget show volt. Halálhörgés és siralom volt, a számomra szó szerint, a modern technológia és én nem igazán állunk közel egymáshoz. Nem szoktam sikítozni és követelőzni, ha megjelenik a piacon egy új laptop, notebook, iphone, ds, psp, és társai. Mert ez a show arról szól, hogy bemutatja a legújabb, vagy a következő évben megjelenő kütyüket. Élmény dús volt, host mamim is majd meg halt az izgalomtól. Egyébként Birminghamben voltunk.
Ma pedig egy fenséges vasárnapra virradtam. Egyedül. Elmentek tegnap este, mert ma keresztelőre mennek, és mivel messze van, ezért hotelban aludtak. Az egyedül szó meg egyszerre rémes, és jó. Jó mert nyugi van. Rossz mert nagyon nyugi van, nagyon süt a nap, nagyon magányos vagyok ebben az Isten háta mögötti helyen. Elkapott a honvágy, vagyis hiányoznak azok, akiket szeretek. Ezért borzasztóan fáj, hogy ezt nem hiszik el, kapom a támadásokat, hogy mi bajod lenne ott, és egyéb ordító butaságok. Túl belefáradtam már veszekedni újra és újra, pontosabban elhitetni, hogy itt sem kolbászból van a kerítés. Tessék kijönni és megtapasztalni, milyen egyedül. Milyen, amikor az ember, tényleg, mint egy bolond hallja a belső hangjait, próbál fejlődni, túlélni, tanulni, mosolyogni, dolgozni, élni. Mindezt úgy, hogy senki sincs mellette. Csak magamra számíthatok, ha elbukom, ki van itt, hogy felsegítsen? Senki, csak az Isten meg én, de az ő jelenléte sem kézzel fogható, hiszen bennem és a világban él, de hát meg kell találnom, és ez nem egyszerű, ha az embert nap-nap után negatívumok érik. Nem adom fel, én dehogy. Soha. Harcolok és nem menekülök, mint az sokan gondoljátok. Imádom ezt a mondatot, „persze ez a megoldás, meneküljünk csak külföldre, ha itthon nem tudjuk megoldani a problémát” ez pedig nagyon idegesít, mert bocsánat, de talán így tudom kifejezni dühömben, kurvára szeretem a hazámat, de ki árul el, kit, ha 18 évesen arra kényszerültem, hogy eljöjjek, mert akinek nincs pénze, annak nincs joga alapon. Utolsó mondtat, kiírtam ezt magamból, bár tudom, hogy senki otthonról nem olvas, mert már elkönyvelték, hogy neked olyan jó. Okés nem kell olvasni, írok mert nekem jó, és ennyi. Ez a végszóm.
És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjuk leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjuk leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.
9 megjegyzés:
"Az éjszaka falun sokkal komorabb, mint az ismerős zajokkal teli, közönyös városban, ahol biztonságban érzi magát az ismerős, megszokott tömegben. Nincs magányosság... de itt..." (Agatha Christie)
Irni akartam valami vigasztalot, aminek raadasul ertelme is van, de nem igazan jut eszembe semmi!..
Igy annyi, hogy higgye el mindenki: egyedul lenni szar! :/ Neha ram is ramtor az a dejolenne-ha-ittlenne-velem-valaki-akit-szeretek erzes, pedig nem sokszor vagyok egyedul..megis. Ugyhogy nagyon is elhiszem, hogy maganyossag gyotor..
Kitartast kivanok Anita!!!
Szia Anim ........ szegénykém olyan kis árva vagy ott kint én megértelek néha itthon is ugy érzi az ember hogy egyedül van de még ott kint mennyire egyedül van .......Nagyon sokat gondolok rád hétköznapjaimban mikor valami jó történik velem vagy rossz hogy de jó lenne ha most ezt meg tudnám osztani veled vagy Lizyvel ..... de messze vagytok tölem ...hiányzol és hiányoztok..
Látod azért van aki olvas ..de sajnos nekem sem jut eszembe mindig bevallom öszintén ,hogy a blogod olvassam mert most hogy itt a tavasz meg minden és csinálnom kell a dolgaimat nem mindig érek rá még gépezni sem mostanság max facre ugrom fel.......
Szeretlek Anim bízz magadban én várlak itthon remélem tudod!!! pusszilllak
Köszönöm Angi!!! Kitartok ne félj!
Marcsi drágám, ezt megkönnyeztem, nem is rólad volt most itt szó, hidd el nekem, tudom, hogy te végig mellettem voltál és köszönöm! Nem is kívánom senkitől sem, hogy miattam görnyedjen a gép előtt. Ez a blog tájékoztatás miatt jött létre főként, hogy ha valakit érdekel mi van velem, de az nem jelenti, hogy ez a Szentírás vagy a lefekvés előtti olvasmány. Most felgyülemlett bennem, és válaszoltam pár vádaskodásra, de aki nem inge ne vegye magára, ahogy te sem drága Marcsim! Csak fáj, hogy páran azt gondolják, hogy itt külföldön milyen könnyű nekem, milyen könnyű itt élni. Bízom abban, ha hazamentem minden tisztázódni fog és választ adhatok és kaphatok a felmerült kérdésekre...a dolgokat néha el kell engedni, hogy rájöjjön az ember mennyire fontosak, és amik fontosak azok előbb utóbb úgyis visszatalálnak, csak az előbb és az utóbb között lehet sok-sok idő, mialatt az ember lelke megfájdul.
Nem gondoltam hogy nekem szegezted ezeket a dolgokat és nem is vettem magamra csak probáltalak biztatni hogy én itt maradok még akkor is ha nem is olvasok mindig ide.......stb . gondolom gondolod mire gondolok ...:P nah ezt jol megirtam :P
Hjaj, mennyire tudom mit érzel...Én mindig azzal vígasztalom magam, hogy így mire hazamegyek legalább megtudom ki az igazi BARÁT, így csupa nagybetűvel:) Kitartás:)
Szia Anita!
Én még csak alig 2 hete és 5 napja vagyok itt, még nem panaszkodhatok. És nem vagyok egyedül, hanem a barátommal, tehát amúgy sem panaszkodhatok. Mi ketten vagyunk, de így is megvan az, hogy nincsen senkink, sem bartát, sem senki aki szeret, nincs kihez fordulni, csak mi vagyunk egymásnak. Igaz ez(reményeink szerint:) még jobban megerősíti majd a kapcsolatunkat és idővel biztosan barátokat is találunk. Most még küzdünk a nyelvvel, a környezettel, a kajával, mindennel, ami új.
Ami pedig az otthon maradt barátokat illeti és azt, hogy neked itt milyen jó... tudod nem ahhoz kell bátorság, hogy otthon maradj, hanem, hogy szedd magad és nekivágj a nagyvilágnak egymagad! Ha pedig szerencséd van és jó neked, akkor hát legyen is, megérdemled, ha már itt vagy. Normális, hogy nem fenékig tejfel, de az otthoni viszonyokhoz képest szerintem mindenképp jobb. Blogodból itélve erős lány vagy, nem adod fel, te majd megmutatod:) Aki meg otthon van és siránkozik... na az a gyenge, egy szava se legyen!
Anita kitartás!!:):)
Megértem mit érzel főleg azzal kapcsolatban,hogy mindenki azt hiszi,hogy neked milyen szuper életed van kint,mert hogy az nem Magyarország. Mióta hazajöttem mindenkitől ezt hallom,hogy nekem milyen jó kint... Ja és mikor mondom valkinek,hogy nem valami nagy kedvel megyek holnap vissza,mert egyedül vagyok és stb..Jön mindenki az okos dumával,hogy jaj keressek barátokat meg hasonlók,imádom,hogy mindenki okosabb és jobban tudja,milyen is egyedül lenni egy vadidegen országban egy vadidegen családdal.
És az igaz,hogy mire hazajössz kiderül ki az igazi BARÁTOD!!!
Vigyázz magadra!
puszi
Szia Anita! Koszonom a hozzaszolasod! Orulok hogy irtal!
Biztos nem konnyu egyedul, es ezt csak az tudja aki ateli. En szerencsesnek mondhatom magam mert a parommal vagyok, bar nem egyszer tervezgettem, hogy egyedul vagok neki az au pairkedesnek. Most azt mondom, hogy lehet nem is lenne olyan szornyu, de ha oda kerulne a sor tuti, hogy sokszor ki lennek bukva.
Baratok? Amikor kijottunk sokkal tobb volt mint most! Elfordultak tolunk, nem jelentkeztek es mar alig akad egy-ketto!
Ami a nyelvtanulast illeti, nem lenne rossz egy kozepfoku nyelvizsga megszerzese sem. Ahhoz hogy jo munkat kapjon itt az ember igen csak jol kellene beszelni a nyelvet.
Kitartst kivanok es tudod ami nem ol meg az megerosit!
Szep napot!
udv,
Kata
Szia Anita!
Nem konnyu de tarts ki. Mi a ferjemmel vagyunk itt, de higgyetek el igy sem konnyu. Ha valami baj van igy egymason csattan a dolog es igy meg a parjat is konnyen elveszitheti az ember. Otthon azt hiszik itt minden tokeletes es konnyu. Es nem tudod nekik megmagyarazni, hogy nem igy van. Egyutt erzek veled! Ha valami bant ird meg itt es a blogos ismeretlen barataid majd veled lesznek! Judit
Megjegyzés küldése