Best day of the week

Megígértem, hogy kaptok egy kis élménybeszámolót, mert ugye a vasárnapjaim egyáltalán nem unalmasak sőt, a kedvenc napommá vált, annak ellenére, hogy fél hétkor fel kell kelnem. Jó ez így. Csodás napsütésre ébredtem. A reggeli után a nagyfiú megint elővett, úgy tűnik, megint kezdődik a mese, tegnap is megjegyezte, a vacsoránál, hogy én többet eszem nála, mert nekem több étel volt a tányéromon. Ne is haragudjon, de én 19 vagyok ő meg csak 12, és nem tudom, kinek van mindig púposra szedve a tányérja, na de már ilyen apróságokon nem akadunk nem. Különben is host mami rá is szólt. Ennek ellenére érzem, hogy eddig tartott nála, hogy a szülők beszéltek a fejével, kezdődik minden előröl….de majd meglátjuk. A mai sztori meg annyi volt, hogy kivett a hűtőből hét doboz kólát, de nem bírta lehozni a lépcsőn (mert tudjátok nálunk a konyha és a játszós rész között van egy lépcső, azon túl van még a mosókonyha, ahol hűtök, vannak, onnan hozta az üdítőket) és már majdnem elejtette, én ültem közelebb a lépcsőhöz az asztalnál, de én nem ugrottam oda, hanem az apja. Ő meg mondta neki, hogy igazán miért nem hozott annyit, amennyit elbír. A válasza az volt, hogy ő legalább segített, nem úgy mint én…kedves megint, na de megszoktam már.

Most már elkezdem a bevezető után tárgyalni a nap legfontosabb eseményt, mit nap, a hét legeslegjobb dolgát. Ez a jégkorcsolya. Helyszín továbbra is Nottingham, de ezt már tudjátok. Mivel már kint meleg van, sőt nagyon meleg angliai mércével mérve, az arénában majd meg fagytam. Gondolom, azért mert a szélsőségek egyre kiéleződnek, hogy melegről a hidegre, értitek, sajnos nem tudom megfelelően elmagyarázni a fizika törvénye szerint. Plusz ugye várni kell, mert először a gyerekeknek van edzés, és hamarabb oda kell érni, hogy fel tudják venni a korcsolyájukat, így közben nézhetem a profik edzését is, mert nem kell félni, én nagyon messze vagyok attól. Volt olvasó, aki kedvesen érdeklődött, hogy most akkor én profi korcsolyázó vagyok, mert edzőm is van meg minden. Nos, nem vagyok az, de ezt soha nem is állítottam, itt Angliában kezdtem el, de annyira szerelmes lettem, hogy otthon is folytatni szeretném, addig meg gyakorlom itt és a legjobbat próbálom magamból kihozni. Itt meg egyáltalán nem furcsa elkezdeni felnőtt fejjel ezt a sportot, a csoportomban lévő emberek többsége a negyvenes évei fele jár…

Tehát szétfagytam mire az én órám következett. Hála Istennek, Carollal, együtt szenvedünk. Neki a kisfia is korcsolyázik, Alexnek hívják. Egyem meg a lelkét mindig olyan édes, ma is mesélt nekem az új kismacskájukról. Carolt is nagyon bírom, tanár mellesleg, de hát megtaláltuk a közös hangot, pedig ő is túl van már a harmincon, mégis úgy érzem, hogy barátra leltem. Újra Paul volt, aki meg van fázva így alig halottunk belőle valamit. Megjegyzem rémesen viselkedtem egyszerűen nem bírtam elfojtani a nevetésem egész órán, saját magamon meg rajta is röhögtem. Tudjátok az embernek ilyenkor eszébe jut, hogy mit beszél a háta mögött  vagyis nekem mindig, és elkap a röhögés. A többiek hallgatták a szavát, mint a Szentírást, én meg mindig közbe kommenteztem jó hangosan Carolnak, hogy emlékszek igen, csak nem tudom csinálni. Igen mert Palinak (ha már William herceget is Vilmoskának hívom…) az a szavajárása, hogy „Remember…blabla „ a többi a rizsa.

 Jelentem estem kétszer akkorát, hogy húha. Az első fájt is, nagyon fájt, a hátrafele siklásnál történt, mert megijedtem, hogy mennyire gyorsan megyek és elvesztettem a kontrollt és puff rá a csuklómra. Nem bírtam felkelni, edzőbá odajött, lehajolt megkérdezte, hogy minden oké-e. Elsőre ő is megijedt, én meg pláne, hogy törés lett belőle, de nem szerencsére. Amúgy nem segített ám fel, miután látta, hogy „csak” egy erősebb esés volt, egyből elkezdett kioktatni, hogy hátrafele a testsúlyunkat előre helyezzük és nem fogunk elesni, közben meg igyekeztem feltápászkodni. Carol meg a hosték fogták a fejüket, szóval nem verem nagydobra tényleg, nagyon felnyaltam a jeget. Másodjára is elestem, szintén hátrafele, de akkor már csak röhögtem magamon, hogy lehetek ilyen szerencsétlen. Amúgy nekem megy legjobban a dolog hátrafele, de csak azért, mert én most ugye a két csoport között rekedtem, úgymond, hogy múltkor megbuktatott edzőbá. Amúgy rátérhetnénk már a megállásra, mert megint az lesz, hogy nem fogok átmenni, na, ezen is nevettünk egy jót Carollal. Igazából mindenen nevettünk, és annyira jó volt. Jól éreztem magam.

 Az óra után a public session-ben gyakoroltunk. Csúcs szuper. Komolyan annyira imádok korizni, hogy azt el nem lehet mondani. Pedig emlékszem az első alkalomkor, még pufogtam is egy sort, hogy nem ismernek ezek engem, én a jégen, vigyenek el íjászatra, de én a jégen, én…na de az óta rájöttem, az nem jelent semmit, ha valakit beskatulyáznak. Mindig is elég jó voltam tesiből, de volt olyan hogy az egyik tanár 3 adott összteljesítményre, a másik 5. Plusz ugye az otthoni sulikban, még a miénkben is kellett néha hallgatni, hogy ne merjünk nagyot álmodni, csak ésszel, meg nem vagy rá képes, és társai. Butaság. Igen is kell álmodni, ha valaki valamit akar csinálni úgyis, megtudja csinálni, minden csak akarat kérdése, az álmok azért vannak, hogy megvalósítsuk őket. Szóval korcsolyázom, élvezem és fogok is. Nincsenek, célkitűzéseim ezzel a sportággal kapcsolatban csak szeretnék jobb lenni. Ennyi.

Elérkezett az ideje egy saját, profi csizmának is. Ma az aréna sportboltjában fel is próbáltam egyet. Mintha rám öntötték volna 85 font. Igen, eléggé drága, megnyugtatásul van ennél drágább is, ha profibb szinten csinálod a csizmának is egyre jobbnak kell lenni, szóval ez még vár. Most éppen host papi nézegeti nekem az eBayen a korikat. A legtöbbje nem is használt, megvették, rossz volt a méret, most eladják. Igen a mérettel vigyázni kell. 36 lábam van, és kell 38 korcsolya.

A következő héten nem megyünk, mert mennek hosték keresztelőre, és én sem tudok, mert a legkorábbi vonat, délután megy csak Nottinghambe. Szomorú, főleg az, hogy edzőbá sem lesz, mert megy jéghoki-bajnokságra, és Thomas helyettesíti és én pont olyankor nem vagyok ott, na, erre mondják az angolok, hogy shame…hát az is, mit ne mondjak, az is….

A poén majdnem kimaradt...a volt csoporttársam érdeklődött, hogy Magyarországon mi a hivatalos nyelv, az angol ugye? Hát ez jobban fájt, mint a csuklóm, de még mindig jobb, mintha azt sütötte volna el, hogy hol van Magyarország. Mellesleg legalább emlékezett az ország nevére. Az is valami. Mindenesetre maradjon a jégkorcsolyánál, a társadalomföldrajz nem az ő világa....