Elrepült a hét

Először is szeretném, mindenkinek itt megköszöni, aki hozzászólt a bejegyzésemhez és megosztotta velem a véleményét, gondolatait. Kitartok igen, ez nem kérdés, csak ugye néha nehéz, nagyon nehéz, de mint tudjuk az igazi harcos az, aki fel tud kelni, ha elbukik.

Akkor csapjunk a lovak közé, tehát a hétről. Mindkettő fiúnak szünet volt. Igazából az emlékek már kezdenek elhalványulni, biztosan azért mert nem lopták be magukat a szívembe.

Kedden host anyám itthon dolgozott és örömmel könyveltem el, hogy ő is bármit mond, a fiai egyszerűen nem hajlandóak leszakadni a virtuális játékokról és a szabad levegőn játszani. Fél órát sikeresen a kicsivel deszkáztam a kocsibejáró előtt, majd lefeküdtünk napozni a betonra. Napágynak a korcsolyaugratót használtam. Majd valahogy áttelepültem a kertbe, ahol mély álomba zuhantam a trambulinon, a szomszéd ébresztett fel, amikor vágta a sövényt. A nap jótékony hatásának és a forró tavasznak köszönhetően sikerült leégnem. Így másnap főleg, úgy néztem ki mint egy rák. Gondoltam is magamban, ha ez az idő így folytatódik, akkor nem fogják elhinni, hogy nem valamelyik melegebb éghajlatú országban voltam, au pair.

Szerdán egyik ős sem volt velünk. Természetesen a fiúkat kemény fél órára lehetett kimozdítani. Azért fél óra volt, mert én elmentem kerékpározni, ők meg leültek a parkba és tovább nyomkodták a ds-t. Legalább levegőn voltak. Amúgy nem csináltak egész nap mást, csak nyomkodták azokat a vackokat, amiket én az összest elégetném a világon, az biztos, hogy ha lesz gyermekem én nem fogok neki ilyet venni, tuti nem. Az én fiam nem lesz kockaagyú az biztos. Egyszerűen nem vagyok elektromos kütyü párti, nem és kész. Elismerem, megkönnyítik az életünket, de amennyiben könnyítik, annyira károsítják is. Azt pedig, hogy én is ennyit gépezek, szégyellem is nagyon, de mást nem nagyon tudok csinálni.

A nap poénja, pedig a szárítóhoz és a frissen mosott ruhákhoz köthető. Történ ugyanis, hogy a hülye, magyar, au pair, aki rendszerint nem gondol semmire, nem a szárítókötélre rakta ki a ruhákat, hanem a gépbe, hagy legyen még több számlája a családnak. Azt hiszem ezzel a mondattal leírtam életem e történetének egy hősének a finom véleményét. Remélem, mindenki tisztázni tudja magában.

Megcsináltam az esszémet a magyar húsvétról, vagyis a szokásokról, néphagyományról, egyházi dolgokról. Ami egészen érdekesre sikeredett. Nem tudom, hogy az anglikánoknál van-e például passió vagy misztériumjáték, tűzszentelés vagy körmenet. Majd kibogozza a tanár az a feladata. Túlestem egy jó kis szövegértésen a galaxisról, és a földönkívüliekről. Rájöttem arra is így, hogy E.T, miért E.T. Jobb későn, mint, soha. Szeretem a mondásokat, sok mindre rá lehet őket húzni, pont, mint a semmitmondó bölcsességeket, hogy mindig van remény, csodák vannak és a hasonló mondatok.

Csütörtökön már nagyon elegem volt mindenből, alig vártam, hogy hétvége legyen. Megnéztük a harmadik Narnia mozit, a Hajnalvándor útját. Szeretem a Narniát, de a legjobb, akkor is az első része volt. Ebben a részben búcsút vettünk örökre Lucytól és Edmundtól is. Azért kíváncsi leszek, hogy meg filmesítenek-e még több könyvet, mert ugye ami a karakterek népszerűségét illeti, már csak a Végső ütközetben, az utolsó könyvben találkozhatunk a négy testvérrel, akkor is csak holtan. Egy szónak is száz a vége, kíváncsi leszek. Az új fiú Eustace nem nőtt a szívemhez, a további könyvekben pedig ő kap fő szerepet. Majd kiderül, az idő mindenre választ hoz. Este megtudtam, hogy a szülők is 11 napos szabadságuk van, vagyis meg vagyok mentve, ami a gyerekeket illeti.

Péntek reggel el is mentek, így az egész nap az enyém volt. Takarítás után, nekivágtam az ismeretlenek, és a sövények mentén a szántóföldek között eltekertem egy másik faluba, Bottesfordba. Megnéztem a templomot és a temetőt, a folyót. Utóbbi mellett ebédeltem. Szép nap volt. Kellett a lelkemnek. A 4,8 mérföldes utamon pedig sikerült kinyírnom a bicikli kereket is, de ma reggel elmondtam, és azt mondták, hogy semmi baj.

Ma is irtózatosan meleg van, szinte el sem hiszem, hogy Angliában vagyok. A kertben reggeliztünk és ebédeltünk. Majd megint sétálni voltam, ismét egy temetőben. Tudom egy cseppet morbid, de nekem nagyon tetszenek az angol temetők. Amúgy szokás szerint egyedül vagyok és ez nem jó…

Holnap jégkorcsolya, ez tartja bennem a lelket, na meg az, hogy végre a szülők együtt vannak a gyerekekkel és ez mindenkinek jó, legalábbis szerintem.