Dover

Avagy Portus Dubris, római néven. Természetesen a tenger és a fehér sziklák vonzottak bennünket, ami miatt Anglia viselheti az Albion nevet is, igen a ködös Albion. Milyen misztikus.

A legközelebbi város Calais, csupán 34 km-re, aminek a partjait, ha homályosan is, de látni lehetett, ha jól fürkészett az ember, igaz akkor én még Dunkirkre tippeltem.

Szerintem ez az a hely, amit látni kell. Leírhatatlan látvány a sziklákon sétálva, a szántóföldek között, 5 méterre meg szakadék áll alatta meg a nagy kékség. Olyan angolos látvány volt, tipikusan, mint a filmekben. Tudjátok jött a „Becoming Jane feeling”

Szóval angolos volt, annak ellenére, hogy a város nem éppen volt szép. Mondjuk ki iszonyatosan piszkos, és az a tipikus rosszhírű kikötőváros. Az tuti, hogy 200 évvel ezelőtt nem mertem volna, gardedám nélkül sétálgatni.

Végeredményben jó volt, nagyon jól éreztem magam. A szállásunk jó volt, bár a karbantartó fiúnak is, nagyon horrorfilmekbe illő feje volt. A szerény gyerek, őrült szemekkel, aki éjszaka lecipel a tengerpartra aztán elad prostinak egy hajóra, rosszabb esetben ő maga erőszakol meg, a közepesen jobb eset, ha csak elvágja a torkod és kirabol, ha ez történt volna, valószínűleg a túlvilágról jött röhög rajta, hogy beszívtad öcskös csóróbbak voltunk, mint te. Szerencsére ez csak az én fantáziám, elnézést, pedig thrillerek nem szoktam olvasni, se Stephen Kinget.

Magdinak szülinapja volt, aminek örömére megleptem egy tortával, de annyira fújt a szél, mert ugye a tengerparton szülinapoztunk, hát hol máshol, hogy nem tudtuk meggyújtani, ezért képzeletben elfújta…volna, de én ugye köcsög vagyok és miközben videóztam, leszidtam szegény lányt, hogy nem igaz, hogy nem bírja egyszerre elfújni az összes gyertyát… na majd megettük a tortát. Helyesen én a felét, az ünnepelt az egy negyedét, a másik egy negyedét meg kidobtuk, olyan rosszul voltam, hogy nagyon, de finom volt, főleg az étcsoki réteg a második szint alatt.

Majd megmásztuk a sziklákat, el is tévedtünk, komolyan Magdi mondta, hogy ott lett 24 éves, de komolyan annyira félelmetes volt. Mint kiderült az csak ilyen tévút volt vagy nem is tudom, max hegymászóknak, mert, hogy miután majdnem lezuhantunk, jött még egy rész ahol Magdi fel is mászott utat keresve, de azután egy csövön kellett volna felmászni, ami lehetetlen lett volna. Így visszajött. Nagyon meleg helyzet volt. Egy fél óra csend következett be, míg kipihentük az izgalmakat.

Elmentünk még este kocsmázni, de másnap rájöttünk, hogy vétettünk egy óriási hibát az estével kapcsolatban…de ez annyira szégyellnivaló, hogy le sem írom… találkoztunk Barta Zsolt angol változatával is.

Kajáltunk a Morrisonsba is kétszer, mert olcsó, és mert nekünk jó volt.

Tengerpartoztunk, kikötőztünk. A vonaton kifogtunk két hülye német srácot, meg egy autóversenyzőt.

A hétvégén kibeszéltük az élet nagy dolgait, ahogyan az lenni szokott. Nem is tudom, hányszor hangzott el, az, hogy nemsokára vége, a sziklákon feküdve fejünk felett a sirályokkal…igen nemsokára vége a szolgalétnek, elnézést, au pairkedésnek.

És most ahogyan írom ezt, Magdi már utón van haza, és én is megyek nemsokára, természetesen mindketten visszajövünk, csak okosabban, és boldogabban…

...és most jönnek a kedvenc képek :)