Elérkeztünk a vasárnaphoz. Nem akarom fokozni az izgalmakat, nincs is miért. Ugyanaz történt, mint 6 héttel ezelőtt. Ismét megbuktam. Hozzáteszem a 12 fős csoportból csak engem nem engedett át. Ma még az egyszerű előre korcsolyázásomat is kritizálta. Nagyon mérges voltam. A fő probléma továbbra is a megállással van. Tudom, hogy nem tudom jól, de az a bajom, hogy néztem a többieket, nem jobbak nálam, ugyanazt csinálják, vagyis ugyanazt nem, ugyanúgy, mint én. Na ez egy szép mondat volt. A család minden tagjának sikerült. Carol barátnőmnek is. Megjegyzem a fiúknak volt vele hétfőn magán órájuk, de valahogy senkinek sem a kedvence nem is tudom miért. Én sem bírom, de nem mint embert kell elsősorban figyelembe venni, a sport miatt tisztelni kell, biztos könnyebben ki lehetne vele jönni, ha nem volna ennyire tartózkodó és távolságtartó.
Szóval ismét megbuktam. Host papi segített nekem gyakorolni a megállást. Majd megkérdezte, hogy akarok-e magán órát, mielőtt újra leszek tesztelve vasárnap. Igen újra leszek, szóval még csal félig veszett az ügy. Mondtam neki, hogy nem, az angolomra hivatkozva, hogy nem igazán beszélek, sportnyelvet meg az anatómiát sem vágom angolul, meg azért is nemet mondtam, mert nem akartam, hogy fizessenek. Nem lehet ezeknek ellent mondani. Carollal összefogott, aki mellesleg angol tanár, és mondta, hogy szuper az angolom, jó hogy megértem, és muszáj, mert kivel lesz akkor az órán. Hát nem aranyos? Meghívott, ha egyszer el tudnak engedni, akkor nézem meg milyen a tanítás, testközelből más minden ő is mondta, plus kipróbálhatom magamat angol órán angolul angoloknak. Ugye milyen csodálatos? Csak el tudjak valahogy menni. Mindenesetre ma megadta a telefonszámát, és a lelkemre kötötte, hogy tájékoztassam őt a magán órám részleteiről. Igen mert host papi befizetett engem Thomasnál, ebédig szombaton. Nem semmi. Ahogy azóta is szekálnak, „Megvettem neked a fiút egy randira is….hmmm biztos imádni fogja az akcentusodat…következő héttől már garantáltan nem lesz meleg” Ezek a megjegyzésekkel bombáznak engem, igen szegény fiú még mindig meleg neki, mert vasalt haja van. Nem emós vasalt haja, hogy megnyugtassak mindenkit.Az tuti, hogy eléggé zavart leszek az órán, és vigyorgok majd, mint a rohadt tök.
Mivel az egész család átment a vizsgán, volt nagy öröm. Főleg a gyerekeknél, mert ők elértek a céljukhoz, megcsinálták a szinteket a jéghokihoz. Így holnaptól, hétfőnként edzésre mennek. Igen ám, de ez egy komoly sport, komoly felszerelésekkel, amik nem túl olcsók is. Mivel Nottinghami sportbolt elég kicsi, nem is volt minden. Így irányba vettük Sheffieldet. Plusz egy óra Nottinghamtől. Szuper, majd az aréna. HATALMAS, igen el sem lehet mondani. Természetesen még a mobilom sem volt nálam, hogy képeket csináljak, Carol számát is papírra vésték fel.
Csak, hogy tisztában legyetek, na nem mintha érdekelne valakit, de tudjátok nem csak au pair blog ez, Sheffield adott otthont idén a gyorskorcsolya vb-nek, és jövőre a műkorcsolya vb helyszíne lesz. Két borzasztóan nagy pályája van. Az egyik, a mindenki által elérthető pálya, vagyis a hétköznapi emberek is korizhatnak rajta, a másik meg a versenyekre és a versenyzőknek van. A hoki bolt az utóbbi mellett volt, lent a csarnokban. Mi mást vehettem megint szemügyre, mint a profik gyorskorcsolya edzését. Csak itt egy fiatal nő dirigált, de a tanoncok itt is eszméletlenek voltak. Az a sebesség, hát én csak nyeltem egy nagyot. Még két szint és én is elkezdhetném tanulni, hangsúly van a feltételes módon, mert már 12 hete szenvedek egy szinttel, és a pontos megállással, de majd látjuk. Szeretem Angliában, hogy semmire sem késő soha. Egyébként még a tükrös-terem edzésre is belestem, igen az is van, hogy nézzék magukat a tükörben, hogyan kell mozogni a jégen. Szárazföldi edzés is van, vagyis futás, hiszen ez erről szól, ki a gyorsabb.
Visszatérve a fiúknak meg lett vásárolva az egész felszerelés, nem semmi mennyi pénzt kicsengettek ma hosték. Rám is. Tiszta kellemetlen.
Összefoglalva eléggé vegyes érzelmek voltak bennem. Csalódott voltam, nem hittem magamban, mérges is voltam, de jó napom is volt, a családom feldobta. Ahogy ők mondják, ne azt nézzem, hogy nem sikerült, hanem azt, hogy decemberben tettem először jégre a lábam, azelőtt soha még a kis hazánkban sem, még korcsolya sem volt a lábamon. Aztán február óta órákon voltam, felkeltem korán, mert csinálni akartam és csinálom is. 12 hete dirigál nekem egy olimpikon, 12 hete kezdtem tanulni mindent szakszerűen. Igazuk van ezeket a dolgokat kell nézni, és pozitívan kell hozzáállni. Szóval most már délután másként látom a helyzetet. Ha nem fog menni a teszt, akkor is szeretni fogom a korcsolyázást, és különben is ha nem jövök ide a lábamat a jégre nem teszem. Nem de? Mit akarok? Semmit, mármint jobban korizni ennyi. ENNYI és szombaton privát órám lesz, aztán vasárnap meglátjuk, de azt el kell, hogy mondjam, nem fogom újracsinálni a szintet, főleg azért nem mert…ááá ezt nem mondom, a lényeg nem megyek órákra, csak gyakroloni aztán majd meglátjuk, egy biztos szeretnék otthon is hódolni az új hobbimnak. ENNYI kész a kudarc csak ösztönöz, a többit már tudjátok.
Bye
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése