Paris-First day

Először is szeretném elmondani, hogy ezt a beszámolót valószínűleg több szemszögből is el fogjátok olvasni, kommentárok és megjegyzések a saját véleményemet tükrözik, lehet hogy a többiek másként vélekednek róla.

Az egyszerűség kedvéért napokra osztottam fel a kis kiruccanásunk kalandjait.

Íme hát a párizsi mese, Ani szemszögéből.

Pénteken már hajnalban felébredtem annyira izgatott voltam, majd fél hétkor jobbnak láttam készülődni. Elvileg host anyámnak szabadnapja volt, de be kellett ugrania mégis, szóval a kutya reggel fél hatkor engem ébresztett, hogy engedjem ki pisilni.

Beszállás előtt el akartam kérni a pénzem, de nem sikerült, mert host apám bejelentette, hogy nincs pénze, az automata meg nem biztos, hogy nyitva van ilyenkor a vasútnál, ezért visszaszaladtam a dugi pénzemért, ami a fiókban lapult. Úgye milyen jó is, ha spórol az ember?

A vonat tele volt, szerencsére foglalt volt a jegyem már hónapok óta, így az ülőhelyem biztosítva volt. Már fél tízre a King’s Crossra értem, majd átsétáltam a St. Pancras-re, felfedeztem a 2012 Olimpia londoni boltját, betévedtem az M&S-be egy ivós joghurtért, hogy biztosítva legyen a napi „tejadagom” úgymond. Otthon is mindig kellett tej, tejföl, joghurt vagy túró rudi, ezek nélkül nem ment, hiába ez a szenvedélybetegség. Majd vártam a többiekre. Elsőként Tomi, majd Gabi és végül Magdi is megérkezett. Váltottunk pénzt, elég rosszul, mert nincs nagy árkülönbség az euro és a font között sajnos.

Okés mennénk becsekkolni, de nem tudtam, mert nekem host apám csak a confirmation papírt nyomtatta ki, én meg annyira megbíztam benne, hogy szépen el is raktam otthon, rá sem néztem, hogy mi van ráírva, csak a kapu előtt érdekes volt, hogy nekem valahogy enyhén szólva is másmilyen papírom van. Szuper, egy gyors kétségbeesés. Majd Tomi elintézte, hogy bankkártya adatok kiadása nélkül (ami elég érdekes lett volna, mert hosték foglalták) megkapjam a kinyomtatott jegyemet. Megkaptam. Hurrá.

Majd jött a szokásos ellenőrző ceremónia, pont, mint a reptereken, elvégre másik országba megyünk, szükség van a biztonságra. Azért egy kicsit megijedtünk, mert egy nőnek teljesen ki kellett pakolni a bőröndjét, pizsi, bugyi mindent ki kellett pakolnia. Nekünk nem, jók voltunk. Ezután elfoglaltuk a helyünket, sikerült egymás mellé a jegyeket foglalni. 

Eurostar

 A vonat indulása után szépen magyarosan megettünk minden kajánkat, a ne kelljen túl sok mindent cipelni alapon. Voltak nagy témák, vártunk a cápákra a La Manche-ban, de nem jöttek, azt is megtudtam, ha meghalsz Szent Pancras vezet át a mennyben, szóval ment a mókázás, közben pedig a fülbedugulással szenvedtünk.

Majd délután sikerült megérkeznünk Paris Nord állomásra, ahol kiérve már nagyban sikítottunk és kukkoltuk a Pierreket, Sebastiannokat és Etienneket.

Paris Nord vasútállomás

Nyúlcipőt húztunk és megkerestük a szállást, előtte rábukkantunk a Liszt Ferenc térre. Hatalmas volt, mármint az, hogy véletlenül rábukkantunk, persze nagyon-nagyon büszkék voltunk, hogy mi is magyarok vagyunk.

Gabi, Magdi és a Liszt Ferenc-tér

Ezek után megérkeztünk a szállásra, ahol volt egy kis kavar, így három szobát kaptunk. Magdi és én osztoztunk egy erkélyes szobán, nem volt rossz a kilátás. 

Erkélyről

Szobánk

Gyorsan felfrissített magunkat majd indultunk is az első hivatalos tervbe vett látnivalóhoz a Sacra-Cour bazilikához. Útközben, főleg Magdi, aki a Miss Hungary címet is kiérdemelte, kaptunk egy pár bókot a párizsi pasiktól. Valamint mind a négyünket elkapták, afrikai karkötőfonók. Le is húztak minket, ki-kit mennyivel, nekem 3 eurómba fájt a hakuna-matata karkötő, aminek a lényege az volt, hogy fent a bazilikánál kívánni kell valami szerelemmel kapcsolatos dolgot. Ezt persze nem szabad elmondani, ezért nem is mondom. A bazilika előtt meg találkoztunk két helyes spanyollal is, szóval a párizsi romantika szele megcsapott minket, még ha nem is franciáktól kaptuk a dicséreteket. Maga a bazilika gyönyörű volt. Sajnos nem lehetett fotózni, Tomi titokban videózott, majd fotózott is, ezért a legvégén kiküldték. Éppen mise volt bent, ahol hallgathattunk a gyönyörű énekeket, talán ez is közre játszott, de engem Isten jól elkapott bent, annyira, hogy imádkozás közben sikerült elsírnom magamat, nehéz szavakban önteni, mit éreztem bent. Hónapok óta nem voltam ilyen közel hozzá, pedig eléggé eltávolodtam tőle, de most úgy érzem, újra velem van, nem vagyok egyedül, ha harcolnom kell, és ez nekem most főleg nagyon sokat jelent.

Készül a hakuna-matata karkötő

Sacra-Cour Bazilika

A bazilika után egy kis kerülővel, ugyan de megérkeztünk az Eiffel-toronyhoz, Beálltunk a sorba, mert nyilván nem hagyhatja ki az ember, hogy ne menjen fel. Még én se, akinek tériszonya van. Mivel a pénztáros nőci nem értett angolul, én pedig a jégkoris csoporttársakat is megtévesztő brit akcentusommal motyogtam el neki, hogy I’m 19 years old, coul you give me a ticket to the top please? Mindezt két másodperc alatt, ő mutogatott annyit, hogy fel a topra, bólintottam és sikerült teljes áru jegyet fizetnem. Hoppá. Ez van adakoztam Párizsnak plusz két euróval, na, puff neki. Elindultunk fel, majd rögtön az első emeleten elvesztettük egymást. Amúgy álltunk sorban, hogy felmenjük ecseteltük, hogy itt bizony minden pasi meleg vagy csak nagyon ad magára, a francia nők ellenben természetesek, még a hajukat sem festik. Jó volt igazi nőket látni az angliai vakolat, műhaj és műszempilla kötelező szlogenben élő nők után.

A kilátás csodálatos volt, persze én szépen behúzódtam a fal mellé, de azért engem is lenyűgözött. Főleg, hogy alkonyatkor mentünk fel, láthattuk a felhős bíborban úszó eget Párizs felett.

Ani and the Eiffel Tower

Kilátás

Alkonyat után

Visszafele a Mars mezőn átgaloppoztunk, majd utunk a Pont Alexandre III hídon át vezetett, ami joggal érdemelte ki a Párizs legszebb hídja nevet. A Grand Palais oszlopai pedig enyhén szólva is mély sóhajokat váltottak ki belőlünk, főleg, hogy bent hallottuk élő zongorajátékot. Szemben pedig a Petit palotát is megcsodálhattuk éjszakai fényben.

Pont Alexandre III

Grand Palais

Petit Palais

Az utolsó napirendi pont a Moulin Rouge volt, amit kötelező éjszaka megnézni stílusosan. Gondolkodóba estünk, hogy mikor iktassuk be a Szex múzeumot, de végül legyőztük a fáradságot és bementünk. Őszintén szólva, én túléltem volna, ha kihagyjuk, de aztán bent rájöttem, hogy kár lett volna, egyrészt mert sikerült magunkat szétröhögni a középkori örömszerző eszközökön, és az élő pornón a XX. Század elejéből. Meghökkeni is sikerült, hogy az ókori emberek is már mit nem csinált, főleg a görögök és a rómaiak, hiába hedonisták voltak. A gésákon meg úgy finoman szólva is kiakadtam, volt olyan kép, hogy a gésának tanuló kislányt okítja akció közben a felnőtt nő. Összefoglalva nem volt semmi.

Felirat hozzáadása

A többi szexmúzeumos kép 18-as karikás, elnézést :)

Betértünk még egy szuvenír boltba, ahol vettem magamnak egy Párizsos karórát, megjegyzem nem volt egyszerű döntés, de sikerült, így valamikor 1 óra után kerültünk ágyba, az időeltolódás miatt pedig vesztettünk egy órát is. A szállás felé, pedig még egy csapat lezbi is befüttyentett, és tanui lehettünk az éjszakai biznisznek is, amikor egy csaj az orrunk előtt vett drogot a dílertől….hát igen ez Párizs, légy önmagad, csinálj amit akarsz.

Első nap már leszűrtem Párizsból, hogy a végletek találkoznak, a végletek városa, a franciák szeretik a giccses dolgokat és a szépet, tényleg túl sok az afrikai bevándorló, és nagyon sok a rendőr és a katona. Valamint óhatatlanul is eszembe jutott a Parfüm című film, amikor az utcákat járva mindenhol éreztük a bűzt, és az utakon folydogáló vizet, ami véleményem szerint nyilván szennyvíz volt. Persze azért éreztem a levegőben a művészi érzéseket is, főleg amikor minden második bolt galéria volt, meg amúgy is, hol máshol nem érezné az ember, ha nem Párizsban? Ilyen gondolatokkal készültem a második napra.

Folyt.köv.