Elbarikádozott hét náthával, haraggal, örömmel, kérdésekkel, válaszokkal, vagyis az akadályokat mindenképpen át kell lépned és nem csak kikerülni, mert az nem elég

In life there are going to be some things that make it hard to smile. But whatever comes , through all the pain, you got to keep your sense of humor

Ideje írnom egy picit, mert levagyok maradva, és kezdem a dolgokat elfelejteni, meg összekeverni mi melyik napon történt, íme, a hetem.

Hétfőn a szokásos toronyméretű vasalnivaló fogadott, megjegyzem még mindig nem vettek új vasalót, tehát a napi tornát is megcsináltam vasalás közben. Nemcsak az állóképességemet, de a karmunkát is fejlesztettem. Megismerkedtem a stormfliesokkal, amik kis pici bolhaszerű lények, amik előszeretettel lepik el a kint hagyott frissen mosott ruhát.

Megérkeztek az új bútorok a bátyus szobájába, aminek köszönhetően barikádok lepték el a folyosót és a nappalit, egyaránt azt meg főleg. Doboz és kartonpapírhalmok mindenütt és persze faforgács, ragasztó, szerszámok, mert persze host papimra várt az összeszerelés kihívása. A kicsi persze úgy örült a dobozoknak, mint majom a farkának, így építettünk egy teljes harci szettet, egy kicsit igaz Spongebob feelingje lett, de sebaj. Gyártottunk fegyvereket is, jómagam két kardot, de semmit nem értem vele, mert a gyerek pajzsként magára húzott egy dobozt és nem tudtam megsebesíteni ellenben ő engem annál inkább. Kaptam olyan csalapálásokat, hogy kék zöldek a végtagjaim.

Kedden már abszolút nem lehetett mozogni, 5 percig tartott átjutni a nappalin. Rémes, és mivel mindenütt volt, minden takarítani sem tudtam, mert ugye ez kell, meg ez maradjon itt, meg most ezt felesleges kitakarítani, mert dolgozok, mint később megtudtam, mert a reggeli óráimat eléggé idegesen töltöttem. Nem akartam csak lógatni a lábamat, segíteni meg persze nem lehetett neki nem engedte.

Ezen a szép keddi este közölték velem, hogy szerda este Londonban maradnak, tehát csak csütörtökök este, késő este jönnek haza. Kifakadtam a boldogságtól.

Szerdán már eljutottunk odáig, hogy host eltüntetett kedden estefelé pár dolgot, így a nappali járható, sikerült a konyhát, mosókonyhát és a játszós részt kitakarítani, ami új bútort kapott. Persze csak azért, hogy még jobban el lehessen férni. Nem baj legalább van mibe süllyeszteni a cucc kupacokat.

Apropó szerda délután 6 gyerekkel volta. Három fiú három lány, totális kész voltam. A fiúk őrjöngtek a lányok sikoltottak, mindenütt kis cukros papírocskák lepték el a teret.

Fél nyolckor ment el az utolsó kölyök. Majd magára is hagytam fiúkat, hagy öljék egymást, mert az megy nélkülem is. Közben ugye mivel erőteljesen kezdek kockává alakulni, egyből rámásztam a netre, közben megpróbáltam az angol nyelvhelyességet is a szövetségesemmé kötni, de nem igazán ment. Végső elkeseredésemben a kicsihez fordultam és megoldottuk. Mindenképpen megjegyzendő, hogy a kicsinek is fejtörést okozott a Level 1-es vagyis a középszintű nyelvtani rész…Kivételesen amúgy hallgattak rám és sikeresen ágyban voltak fél kilencre. Rekord, fel kellene írni a falra. Még az este folyamán azonban sikerült egy kicsit felidegesítenem magamat...és mivel ez az óta sem hagy nyugodni, úgy döntöttem, külön blog bejegyzést szánok neki…lehet majd olvasni, egy kis újabb filozofálás tőlem, mindenki nagy örömére.

A hétből a csütörtöki napomat tartanám a legszebbnek, nemcsak a csodálatos és fékezhetetlen napsütés tett boldoggá, hanem egy papírdarab is. Igen megkaptam a nyelvvizsga papíromat. Igen, ami csak otthon egy alapszint, de nem szégyellem, nem is tudtam beszélni angolul még tavaly nyáron, és ez nekem hatalmas élmény, mert csak egy gázos négyes érettségim van angolból. Ennél a College-nál 5 szint van. Entry 1,2,3 Level 1 és 2. Most ugyebár, mert az angolom sikeresen jön feljebb és feljebb, na meg persze a saját akaratom miatt is már Level 1-ba járok, tehát úgy gondolom, van mit ünnepelni. A papírocska nagyon menő, szép címeres, az aljára rá van írva Patron The Duke of Kent. Menő. Mindenki megnyugtatására leírom, hogy nem vagyok teljesen hülye és elveszett az idegen nyelvek területén, németből mindig is jobb voltam. Kilencedik helyezést értem el két éve egy országos verseny döntőjében, és voltam cserediákféle is kemény két hétig Németországban, na ennyit arcoskodtam. Azért nem Németországot választottam, mert mint mindenki tudja az angol irodalom, kultúra és történelem közelebb áll hozzám, de ez nem zárja ki azt, hogy egyszer még német földön is szerencsét próbáljak. Nyelvvizsgám is biztos lett volna, ha nem szarok bele az egészbe, és ami rám ragadt az órán tudással hagyom el a gimnáziumot, de ezen már nem nagyon lehet változtatni, a jövőben kell igyekezni, kell is. A tanári mesterszak követelménye egy C típusú felsőfokú nyelvvizsga, mert ugye ne ostoba és tudatlan emberek tanítsák már a gyerekeket alapon. Nos majd dolgozom rajta, hogy minél hamarabb sikerüljön. Mindenki megnyugtatására szolgáljon, nem áll szándékomban idegen nyelvet tanítani, arra ott vannak a profik.

Tehát a naphoz visszakanyarodva…kaptam rengeteg házit. A kicsi az egyik barátjánál töltötte a délutánt, majd a nagyobbik kikönyörögte a szüleitől telefonon, hogy ne kelljen menniük teniszre, így nem is mentek, boldogítottak, bár a boldogságomat semmi sem vehette el. Este, amikor hazajöttek a szülők, körbemutogattam a papírocskámat, majd host mami megkérdezte, hogy azért vagyok-e ilyen fáradt, mert megint éjfélig gépeztem…na, gondoltam remekbeszabott, ezt nem tudta volna kihagyni. Természetesen az a probléma, hogy már ez már a második hét vége és csak egyre jobban elkap a betegség.

Ennek tudható be az is, hogy szépen vissza lettem tessékelve az ágyba egy kis reggeli konyhatisztítás után. Host papi elment a boltba nekem gyógyszerért. Elképesztő, még sem lenne annyira jégkorszaki a helybeli bolt!? Szóval vissza is másztam az ágyba, igaz közben felkeltem, mert az orrvérzés is megtalált. 11 körül felkeltem rendbetettem a nappalit, majd rávetettem magam pár népzene és az István a király meghallgatására, nem az eredetit, a társulatosat, persze Vikidált és Deák Billt nem lehet utánozni, de azért imádom őket. Újabb arcoskodás, tavaly a polgári bálon voltam olyan szerencsés, hogy Vikidál előtt nyomhattam egy palotás. Ezekért él az ember, kis apróság kis boldogság, kis bolondság.

Délután közölték velem a hosték, hogy este elmennek hotelba, mert másnap ebédre mennek egy családhoz, és mivel messze élnek, nem akarnak egész nap utazni. Tehát az újdonság kedvéért ismét egyedül vagyok. Igen voltam már egyedül, de akkor is félek. Nem szeretek egyedül. Ki szeret? Senki

A hétvégére nincs tervem. Vasárnap ice-skating test, tessék drukkolni, hogy Thomas átengedjen!

Ennyi

Bye-bye