Új edző és új mondás avagy az au pair mindig bevethető

Moving on is simple it's what you leave behind that makes it hard!

Szombaton a  városba akartam menni velük, de elaludtam így maradtam az ágyban és jó 10 után ébredtem fel. Gyorsan beszéltem pár otthonival, majd úgy döntöttem, hogy lelépek a faluba meg a környező mezőkre sétálni. Amúgy mindig vadásznak arra, szóval lehet hogy az angliai tartózkodásom alatt nem Hasfelmetszó Jack fog meggyilkolni, hanem egy vadász fog lepuffantani...majd elválik. Gyönyörűen sütött a nap és eléggé meleg is volt, így nekivetkőztem a náthás fejemmel. Majd visszaérkezésemre rá két perccel, host mami szólt, hogy elmennek a kicsi és a haverja itt maradnak velem. Gondoltam jó, nem sok vizet zavarnak, úgyis jöttem gépezni, Skype nővéremmel. Estére visszajött a nagyobbik fiú és hozta két haverját, tehát öten voltak. Öt fiú. Majd érkezett a meglepetés a szülők elmennek, host mami jó puccosan ki volt retyenve, de meg kell hagyni csinos nő. Lényeg a lényeg itt maradtam egy csapat fiúval, akik azért elfogytak az este végére, a suli miatt. Mint kiderült hosték valami jótékonysági estre mentek, ahol híres emberektől lehetett venni személyes dolgokat. Viccelve mondták, hogy volt egy Arsenalos poszter a csap tagjainak az aláírásával, de mivel több száz fontba került nem hozták el nekem.

Vasárnap már mindenki előtt felkeltem. Percre pontosan 6:45-perckor csengett a telefon és kiugrottam az ágyból, megreggeliztem és vártam, hogy elinduljunk jégkorira. Az óra előtt jött a szokásos poénkodás, hogyha majd az Olimpián integetek, azért mondjam el, hogy az angol családomnak köszönhetem, hogy elindultam a pályán. Vicces igen, nem mintha ettől kellene félni, mert annyira nem vagyok formában, hogy amikor guggolásban siklani tanultunk, alig bírtam behajlítani a lábaimat. Szánalmas vagyok. Bocsánat ismét, de a szakszavakat nem tudom, most már tényleg szótárazni fogok. Mikor begördültem a pályára egy váratlan esemény ért. Új tanár volt. Először Pault kerestem, de aztán bemutatkozott az új edző Thomas. Te jó ég. Fiatal és jól néz ki, aminek az lett az eredménye, hogy alig bírtam koncentrálni az utasításokra, és mindent elrontottam. Amilyen segítőkész, rögtön jött oda és magyarázta, mutatta, hogy mit hogyan, én meg csak úgy simán, vagyis teljesen össze voltam zavarodva. Sőt, aztán el is gondolkodtam, hogy tudott így megtetszeni. Lehet, hogy már túl vagyok Ő rajta? Az idő tényleg elfeledtet velünk mindent. Nem hiszem amúgy, mármint azt sem hogy az idő minden sebet begyógyít, de azt sem, hogy túl lennék, addig, nem amíg le nem ülünk még egyszer megbeszélni mindent, habár amikor elbúcsúztunk azt éreztem belül, hogy akkor láttam utoljára…ki érti ezt? Én nem, senki, de ezért szép az élet, mert kiszámíthatatlan.

Aztán vasárnap délután megint feltűntek a szobám előtt, hogy ők most elmennek, a gyerekek maradnak, nézzek már utánuk…na erre mondtam, hogy az au pair mindig bevethető, ha otthon van.

Este folyamán meg többször is egyszerűen kiakasztottak, hogy lehetnek ilyen, nem is tudom…első sztori, éppen a tesómmal skypoltam, amikor beordított a szobámba a nagyobbik fiú, hogy neked működik a neted című kérdéssel. Majd egy hatalmas sóhaj plusz valamiféle káromkodás után ment panaszkodni az apjához, hogy nekem van internetem neki meg nincs, ez nem fair…

A másik sztori, hogy azután meg a kicsi csattogott be a szobámba, hogy nem láttam-e vagy nincs-e nálam egy másik internetkábel. Mondtam neki igen láttam a sajátomat és az nálam is van. Milyen egy ostoba kérdés volt, minek kellene nekem kettő kábel, meg ez hihetetlen, hogy mindent rajtam keresnek, mert én pakolok, azt mondják, de azért nem felejtem el host mami egy hónappal ezelőtti tragikus kitörését, hogy ebben a házban ő csinál mindent, és nem ér arra, rá, hogy mindenki után rendet tegyen…

Itt a vége fuss el véle, nem volt egy izgalmasnak mondható hétvégém, most már főleg spórolni kell, hogy a tervben van Párizs is, a legelkeserítőbb, a következő hétvégém sem lesz eseménydúsabb, azért arra kíváncsi leszek mennyiszer leszek bevetve... Már alig várom, hogy április 14.-e legyen, mert akkor jön Hajnim Nottinghambe. Igen az élet kiszámíthatatlan, a nagy magányaim idején nem gondoltam volna, hogy egy barátom, majd egy köpésre lesz tőlem, milyen csodálatos is ez....