Életképek

There is no beginning or end. Yesterday is history. Tomorrow is mystery. Today is a gift, that's why they call it the present...

Hol is kezdjem vagy hogyan is kezdjem? Igen mert elkezdeni mindent olyan nehéz nem? Azután persze belejön az ember, ez az írásnál is így van, főleg a blogírásnál, amikor arra törekedne az író, hogy minél hatásosabb kezdés legyen, mert akkor reményei szerint belemerülve és átélve végigolvassák az irományát.
Semmi figyelemfelkeltő sorok, mint az újságok kezdőlapjain, nem jut eszembe, így nektek marad a puszta tény, hogy újabb unalmas bejegyzésre kattintottatok. Aki velem tart jó szórakozást!

Már megint péntek, aminek általában az au pairek örülni szoktak, mert jön a hétvége és a fizetés. Esetemben nem így van, nincs semmi tervem a hétvégére, volna csak a pénz nagyúr. Spórolok. A szokásos igen, olyan képek lebegnek a szemem előtt, mint Birmingham, railcard, vonatjegyek, fodrász, tandíj. Egyszóval túl sok minden egy au pair fizetéshez képest, de biztos vagyok benne, hogy megoldom valahogy, mert eddig is sikerült, és most már van laptopom is a kellemes megjegyzésekkel tarkítva, hogy már megint a gépen vagy. Igen már megint, most is...de ezeket a történeteket már mindenki ismeri. Amit magyarázni kell, az a fodrász. Hirtelen jött ötlet, lehet hogy ha eléri a célját, majd sikít egyet a tükörbe nézve...igen mert eldöntöttem, hogy le fogom vágatni a hajam. Lehet, hogy már az is merész ötlet, hogy ide leírom, mert biztos vagyok benne, hogy kapni fogok otthonról egy fenyegető emailt, hogy ne merd! Nem mintha annyira sajnálni-való lenne. 15 évesen rövid sünis hajam volt, majd elkezdtem növeszteni, mondván a tablóra szép hosszú haj kell. Nos az enyém egyik sem lett. Csak a vállamig ért, és ha mai napig rá nézek a tablóképemre, csak sóhajtani tudok, hogy te jó ég, bár ez nem csak a hajam hibája, Mindegy, sosem fog igazán hosszú lenni, de most már annyira azért hosszú, hogy hajmosás, szárítás és vasalás egy órát is elvesz az életemből, pedig mondom még nem kimondottan hosszú. Most azt érzem, hogy vágni kell, az is megtörténhet, hogy csak otthon fogom mert itt drága, de nincs visszaút vágni kell. Lehet, hogy én esek neki újra, és remélem egy családtag sem fog megállítani.

Tegnap megint előtört a nagyibbikból az agresszív, utálom az egész világot énje. Magam is meglepődtem mennyire nyugodt maradtam. A szokásos események zajlottak. Rajtam kereste a dolgait és ordibált. Az utóbbit azért tette, mert kiengedtem a kutyákat, és mondta, hogy nem merjem többször, mert a szomszédban egy kisbaba alszik, és a kutyaugatásra felébred. Mondtam jó majd a kicsivel kiröhögtük a bátyját. Nem szép dolog, de nekem szükségem van szövetségesre, és a diktátor úr terrorját csak az öcsikével tudom legyőzni. Este én csináltam vacsit mindenkinek, persze, hogy hal volt. Naná, még szép én ma is halazni fogok. Host mami mondta, hogy nyugodtan kiehetem a hűtőt annyi hal van. Nem kell kétszer mondani az biztos.

A legjobb részt meg majdnem kihagytam. Voltam ugye suliban. A tanulói konferencia levelét pedig szépen elfelejtettem odaadni a titkárságon. Két okból. Miután nyargaltam fel a lépcsőn, megláttam, hogy Liam helyén egy nagy varangyosbéka trónol, a méretét és az ülő pozíciójából leszűrve ezt a tényállást állapítottam meg. Gyorsan el is iszkoltam, mert utálom a békákat, nekem a sebhelyes herceg kell. Igen mert van a pofiján valami sebhely, de nem számít mert a mosolyát nem torzítja el. Az pedig már más kérdés, hogy másodrangú a nevetése, hiszen számomra egy ember elvitte az első díjat egy életre, legalábbis egy bizonyos időre....
A másik ok pedig, hogy ez közvetlen Birmingham előtt lett volna, ezért is lemondtam, mert nem kérhetem meg host papit, hogy állandóan cipeljen ide-oda. Különben sem hiszem, hogy bárki is az ESOL tanulók közül eljönne, nekem meg nincs kedvem egy fél napon át vérbeli angol diákokkal parádézni. Az osztálytársaim, mármint az újak elég furák. Nos van egy lány 5 év kint-lét alatt jutott el a középszintre, ne haragudjon senki de szánalmas, Főleg, hogy fiatal. Ez is kettő dolgot bizonyít. Mi magyarok bizony okosak vagyunk, és én sem vagyok elveszett.Az órán a királyi családról tanultunk. Elég szégyen, hogy nem tudtam, hogy Erzsébetnek még Károly mellett van egy lánya Anna, és egy fia András. Ciki. Az órát persze mi más, mint Vilmos és Kate házasságra késztető igaz szerelme járta át. Továbbá felelevenítettük Diana és Károly, boldogít amíg meg nem igenjét is.

Szóval a hétvégi programjaim; befejezni a Vágy és vezeklést, másik könyvbe kezdeni, megcsinálni az angol nyelvtani teszteket. Belevetni magam egy kicsit mélyebben az irodalomba és a filozófiába, mert rémes mennyit felejtettem, és szeptembertől nem lesznek nyugodt szombatok, mert a bölcsészkaron szívom magamba a tudást a piszkon kívül. Jégkorcsolya és railcard csináltatás, séta a semmiben. Izgalmas mi?
Apropó kaptam egy igen aranyos levelet a volt osztályfőnökömtől. Arra kérte a volt tanulóit, hogy jövő héten, menjünk be az előadásos napra és meséljünk a nagybetűs életről, ki merre sodródott. Az utolsó mondat pedig nekem volt címezve, valahogy így. "Dear Miss Kiss, neked is elküldöm, hogy ne érezd magad kizárva a messzi Angliában." Vicces, végül is, most is tanulok, angolt és az életet, ezt is el lehetne magyarázni a gimiseinknek, gimiseknek (még most is úgy beszélek mintha oda járnék) mert azért úgy érzem ragadtak rám dolgok itt kint.

Tömören ennyi. Bye