Everything happens for a reason...

Igen az is amiért itt vagyok, az is okkal van...ma is részem volt ugyanis átrágni a dolgokat egy kellemes kérdés után...
Na de akkor kezdem...egyszer volt hol nem volt, élt egy magyar au aupair egy Grantham nevű kisváros mellett egy még kisebb falucskában, hogy ne unatkozzon egész nap úgy döntött, hogy a szombatot egy kis vándorlással tölti a városban. Útjába akadt sok sok ruhabolt, ahol vett magának szigorúan a vintage style-hoz ragaszkodva egy barna kis topánkát, hiszen tudjuk; a shoe can change your life! Just ask Cinderella, valamint egy virágos inget sállal és toppal. Mivel imádja a fényképeket, beszerzett akciósan egy angliás térképet, arra gondolva, hogy ha egyszer lesz saját háza, akkor bizonyosan lesz majd egy nappali, aminek lesz egy kandallója, ami előtt összebújhat majd egy párszor a szerelmével remélhetőleg. A nappali csak igazán antik módon, angolosan lesz berendezve, nos ebbe a szobába fognak azok a képek bekeretezve kerülni, emlékül szolgálva az Angolhonban eltöltött emigrációjának. Sok-sok boltba betért, de a Valentine day elől nem tudott elmenekülni, ezért bánatában, hogy egyedül van beszerzett két darab igazi angol romantikus, kosztümös filmet a javából. The Duchess és Atonement névre hallgató filmekkel próbálta elhitetni magának, hogy létezik szerelem...azonban azzal egyetértett, hogy létezik, de ha már tényleg létezik és komoly piszkosul is fáj...Délután a host szülei, ebéddel várták haza, amit a kicsi fiúk csinált...Midőn eljött az este és a csillagok is lemerészkedtek az égre, betért a templomba, hogy részese legyen Isten üzenetének átvételében...Az Úr valahogy mindig tudja mit kell üzenni; This is the day you can change the world, ezzel énekelve ballagott haza, és a tökéletes csendben elgondolkodott rajta, hiszen a családja elment születésnapot ünnepelni...egyedül hajtotta álomra a fejét az üres házban...altatódala a szél zúgása volt...s itt a mesének a vége...de még ne fussatok el, most jön a java...
Ma reggel ébresztő volt, vagyis húzni kell a nyúlcipőt és indulni kell korizni...én meg én meg megint olyat álmodtam, hogy reggel csodálkoztam is hogy itt ébredtem, aztán keresgéltem emberkéket...mármint nem az angol családomat annyira összevoltam zavarodva...elindultunk, elindultam megint reggeli nélkül, mert ugye engem az utolsó pillanatban kell felébreszteni...mondhatjátok...igen beállítottam az ébresztőt, de mivel totál máshol jártam az éjszaka meg hajnalban, naná, hogy ebben a világban nem hallottam meg azt a fránya órát...az utat végigaludtam, arra emlékszem, hogy host mami kérdezett valamit, de állítólag annyira nem voltam képben, hogy magyarul válaszoltam... Mikor kiszálltam a kocsiból, éreztem a szellőt, ami az arcomba fújta, azt a rejtélyes üzenetét, hogy bezony mindjárt itt a tavasz... félkomásan próbáltam volna a lábamra húzni a  korcsolyámat,amikor egy váratlan kérdéssel álltak elém...nos ők igazán fázis késésben vannak...a kérdés így hangzott: Do you want to go home? Én meg még levegőt is elfelejtettem venni, annyira meglepődtem, majd jött a folytatás...hiába is tagadod, haza akarsz menni, tudjuk hogy nem vagy boldog velünk, hiába mondod, hogy jól vagy...majd én feleltem két fejrázás közt egy nemet...ők pedig besiklottak a pályára...kétszer majdnem hanyatt vágódtam és annyira elegem lett, meg elszégyeltem magam, hogy nem igaz hogy ilyen hülye vagyok (mondjuk most nem is csináltam semmit, mármint jó a múlt hét előtt volt az az időszak, de azóta keep smiling everytime) meg hogy nem tudok korizni se normálisan...fogtam magam és kiültem a lépcsőre és elmorzsoltam pár könnycseppet...aztán összeszedtem magam és karcoltam a jeget felborítva egy nőcit is...a hazafelé  megint elkaptak az álommanók és varázsport szórtak a szemeimre, alig találtam a szobámba...majd volt egy közös ebéd...azután meginvitáltak rugby meccset nézni, de inkább az ágyat és a párnákat választottam...4 óráig aludtam...közben felébredtem a kicsi drámájára, mivel nekem off napom van, ezért a szülőknek kellett a kutyákkal sétálnia...nos a kicsi meg nem akart és engem hibáztatott ha nem aludnék akkor nem kellene kimennie...nos én meg visszabújtam a takaró alá. Délután hajat festettem...majd újabb Silent Witness közös filmezés után feljöttem a szobámba.megcsináltam 3 nyelvtani tesztet, büszke vagyok :) meg neteztem, persze a beszólás nem maradt el, hogy már megint netezel..
A mondókám lényege, hogy nem tudom miért kérdezték, de szerintem haza fognak küldeni...én meg nem értem őket, a múltkor ők marasztaltak, most meg...biztos az a bajuk, hogy nem vagyok velük minden percben, de megint csak a szlogenemmel jövök, hogy 19 vagyok szükségem van szabadságra és kikapcsolódásra, ebben a faluban mi mást csinálhatnék, csak a net az egyetlen mentsváram...és igenis szoktam angolozni, ma rávettem magam...az meg nem az én hibám, hogy az egész napot átaludtam, lehet beteg leszek, vagy tavaszi fáradság vagy nem tudom...
Komolyan szerintem holnap érdekes beszélgetésben lesz részem, ha a gyerekek nem lesznek itthon...ha azt mondják menjek, akkor mondom nekik, hogy először keresek valamilyen munkát, addig várjanak...
Igen minden okkal történik...mindig..
de ez nekem egy újabb rejtély, ami lehet holnap kiderül...