Ha ezt szavakba lehetne önteni...

"...élek, hogy miért érzem, mert annyira vágyom a felhők mögé bújt napsütésre, hogy boldogságom e picinyke órájában kiszaladtam és igent mondtam a hideg eső barát táncára,...s ha repülni tudnék, már ott járnék fent és keresném a napfényt...és keresnélek téged is, mert iszonyatosan felszakadtak az idő gyógyírére váró sebek...csak annyit mondanál, hogy boldog vagy, csak annyit s én akkor elmennék oda egyedül, ahová az esőcseppek kerülnek, miután csalóka vággyal magához csalta őket a napfény..."


Iszonyatosan jó napom volt ma...
Íme egy következő mese...
Tegnap újra ködös hangulat uralkodott a fejemben...a kicsi reggel ráeszméltetett, hogy már februárt ír a naptár. A február nekem azt jelenti, hogy közeleg egy héten át tartó együtt töltendő szünet a fiúkkal. Nem lesz egyszerű, de addig még van két hetem felkészíteni a lelkemet. A csütörtökömnek meg muszáj lesz szabadnak lennie, mert suliba kell mennem. Remélem megoldják valahogy. Amúgy ez hietetlen, nekem ha volt szabadidőm, nem suliban voltam és nem a tanyán, akkor mindig a barátokkal lógattam a lábamat, de ezek? Két utcára laknak a barátaiktól és arra lusták, hogy elmenjenek...na mindegy, nem akarom szidni őket, nem szép. Este újra átélhettem egy kis melodrámát a kicsinek köszönhetően, mert nem akart kijönni a kutyákkal sétálni, már az apja is rászólt aztán kiabált vele, de ő csak nyafogott. majd előadta nekem, hogy nem kell a kutyákkal körbesétálni a focipályát, mert azért állnak meg folyamatosan mert vissza akarnak fordulni...én megtapsoltam és mondtam neki "fiú létedre igazi dramaqueen vagy, kár hogy nem én osztom ki az Oscar-díjakat, egyet tuti te kapnál...csak azért mondod mert TE nem akarsz sétálni..." erre erősködött két percen át, hogy nem nem ő akar, csak ő foglalkozik a kutyák állapotával...aham persze, persze, azért én sem most jöttem le a falvédőről, habár csak 19 múltam...A nagyobbiknak megérkezett a laptopja, szóval mostantól kockulhat rendesen (na ez egy szép új magyar szóalkotás...szegény Kazinczy most forog a sírjában) lelkendezve mutogatta nekem..én meg csak mosolyogtam. Lehet, hogy gonosz vagyok, de egy 12 éves gyereknek minek 900 fontért laptop? A szülei tudják, én akkor is jobban szeretem az enyémet, mert én dolgoztam érte...nem kell félre érteni, nem vagyok irigy, helyes ha a szülök támogatják a gyereket, de engem arra tanítottak, hogy mindenért meg kell dolgozni. Mindig azt mondták, hogy lesz Nike cipőd ha magadra keresel...nos azóta pénzkereső vagyok, de rájöttem, hogy azért mert méregdrága ruha van rajtam nem leszek jobb ember...persze igen a ruha teszi az embert és igényesen, legalábbis stílusosan kell öltözni, de én jól érzem magam a turkálóból vagy a charity shop-ból vett ruhákban is...
A kutyákat sikerült kétszer etetni, mert mondtam a kicsinek,de ő elfelejtette mondani a bátyjának. Host apu meg rámszólt, hogy ne csináljam többször, mert ez a fiúk dolga, legalább ezt csinálják meg.
Egész este tanultam a vizsgámra, este eléggé el is keseredtem megint...a jó hír viszont, hogy úgy tűnik vissza találtam Istenhez. Számomra igen nagy szégyenre vall, de már hónapok óta nem imádkoztam és nem beszélgettünk, úgy éreztem hogy itt a távolban még Ő sincs velem, Őt is elvesztettem, de tegnap este rátaláltam. Sőt miután késztetést éreztem, hogy kinyissam hónapok után a bérmakeresztapámtól kapott Bibliát, a következő üzenetet kaptam:
"Aki szereti a maga életét elveszíti azt; és aki gyűlöli a maga életét ezen a világon, örök életre menti meg azt" Jn 12, 25
Nos én szeretem az életemet, de ezt nem így kell értelmezni, nem is vagyok arra alkalmas személy, hogy prédikálni kezdjek, mindenki eldöntheti, hogy számára mi az üzenet lényege...számomra kézbesített. De a lényegen nem változtat, hogy sírva aludtam el, és sírva ébredtem fel egy párszor a szívembe maró fájdalomtól...igen Csilla igazad volt, de ez az állapot még mindig jobb, mintha továbbra is tudatlanságban élnék...szóval reggel fájt a lelkem is úgy ébredtem. A gyerekek már fent voltak. A nagyobbik nagy örömmel felkonferált, hogy ma én vagyok a főnök...nos ez igen megtisztelő volt. Nem is tudom mi lelte őket, de ma reggel még arra is képesek voltak, hogy maguktól kivegyenek egy zoknit a fiókból. Így sikeresen elindultunk, ki ki a maga iskolájába. A busz sofőr nénitől, kaptam egy "Morning sweetheart" mondatot, majd Granthambe érkezés után gondoltam körbejárom a boltokat, kalapot vadásztam. Olyan kalapot akarok, aminek teljesen kerek a teteje, igazi vintage-s kalap...tudom van már kulupom, tehát imádom őket, meg amúgy is sapkás vagyok. Útközben találkoztam Daisy-vel a litván osztálytársnőmmel, s egy good luck for you után elváltunk. 11 órára megérkeztem a College-ba. Elkezdtem keresgélni, hogy hol is lehet a vizsga. Láttam egy termet kinyitva, bementem és megismertem a másik osztály tanárnőjét, attók kértem útba igazítást. Mondta, hogy üljek le nyugodtan és várjak, amíg nem szólítanak. Ezután kijött Daisy nagy mosollyal, gondoltam olyan nagy baj nem lehet, majd megjött Peti is, és amilyen oltári nagy mázlisták vagyunk a vizsgáztató pont akkor jött ki coffe break-re vagyis jelen esetben inkább teaszünetre, Linda a tanárom öldalbabökése és látványos füzetkitépése a kezemből után elkezdtem vele fecserészni. Mondtam, hogy au pair vagyok, meg az egyetemre kellene a bizonyítvány...bla bla bla...ő is mondott elég elképesztő dolgokat, mint például "Au pair vagy? Sajnállak, egy csomó család csak kihasználja az au paireket...meghogy igen az angolok lusta emberek, ha nem lennének külföldiek nem is tudom ki dolgozna az áruházakban meg az éttermekben..." Igen legalább ő bevallotta...majd jött az alábbi mondat " Ha már ilyen jól elcsevegünk, be is mehetnénk a terembe és elkezdhetnénk." Én meg egy kisebb szédület után követtem. A vizsgateremig is fecsegtünk, jó angolosan az időről...szerinte nagyon meleg van...szerintem hideg...hogy is lenne másképpen nem? Azután mesélnem kellett a városomról, össze kellett hasonlítanom az angliai városommal, elkellett mondanom egy történetet, majd jött a szituáció...hát hoztam a szokásos szerencsémet újra...ruhavásárlás tradicionális angol esküvőre...nos mivel semmit nem tudok róla, még magyar esküvőn sem voltam, így a szerepjátékban rendeltem egy rövid fekete estélyit kalappal...persze ki lettem oktatva, hogy itt Angliában mindenki hosszú ruhában megy az esküvőre "mittudoménmilyen" ujja van a ruhának és előnyben részesítik a pasztell színeket...gondoltam jól van. Ahogy néztem nem adott semelyik részre sem rossz pontot, úgyhogy kijelenthetem, hogy...... nem ezt gondoljátok ide :) Eredmény 8 héten belül, hiába a lassú angolok :) Azután elmentem Petivel a Morissonsba, vettünk micrós kaját, plusz én két fánkot, ha már február van. :) Farsangi szezon, sajnos az idén ki kell hagynom, pedig tavaly megígérük a matektanárnak, hogy visszajövünk és beöltözünk, hogy feldobjuk a sulis farsang hangulatát, mert minden évben a mi osztályunk öltözött csak be. Pontosabban csinált hülyéz magából. Ha jól emlékszem tavaly wc papírral körbecsavart múmia voltam Miss Egypt felírattal....jó volt nagyon, úgy hiányoznak a pajtások, de ez az élet, fel kell nőni....
Majd szárnyaltam egész nap, kirobbanó jókedvemet semmi sem törhette le. Egész nap viharra várt az idő, és én meg vártam az esőt egy keringőre, ha már másvalaki nemet  mondott, de hiába az eső sem jött még meg, de alig várom, hogy táncolhassak eggyet. :) ma egész nap egyedül voltam a fiúkkal, mert a hosték Londonban vannak, ott töltik az éjszakát. Nagyon is jól megvoltunk, játszottunk kint, végre kint a szabadban mint az igazi fiúkkal. :) Néztük a szokásos már kedvenc sorozatommá vált Victorioust :) Problémamentesen megsétáltattik Millie-t és Patsey-t. Kaptam egy prívát telefonhívást a szülőktől a vizsgámról érdeklődtek, plusz mondták hogy a következő félévet is fizetik és majd megfogjuk ünnepelni Londonban, hát úgy legyen. Amúgy igen sikeresen osztályt cseréltem, új tanár, új osztály ezaz...jövő héttől, tehát Level1 student vagyok a Grantham College-on, amúgy nem volt ám egyszerű, még az igazgató is bejött dumálni, én meg uram mi lesz it, de megoldották, hogy én hogyan oldom meg az rejtély lesz :) nem adom fel, én soha nem adom fel. :)
Lassan vége az estémnek, mindjárt bedtime a fiúknak, ezzel biztos meg lesz a napi dráma ismét, na de erről majd holnap, már megint túl sokat írtam. :)
Magdi gyógyulj meg!!!